A siker kapujában a Leverkusen

Szabó Tamás
2002. 04. 25. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Sokáig az MU akarata érvényesült a Manchester United– Bayer Leverkusen BL-elődöntőn, a Bayer csak bekkelt. A 29. percben minden megváltozott, ugyanis Solskjaer lövése nyomán a labda Zivkovic hátáról saját kapujába vágódott. A Leverkusen támadni kezdett, de csak helyzetekig jutott. Az egyenlítés a 62. percben jött el, ekkor Ballack egy látványos akció után lőtt a bal sarokba. Öt perc múlva Van Nistelrooy büntetője után újra a Manchester vezetett, ám a csereként beállt Neuville negyedórával a vége előtt egyenlített. A német együttes, elsősorban második félidei játékának köszönheti a 2-2-es döntetlent.
„Játékosaim végre nevet szereztek maguknak – jelentette ki Toppmöller a meccs után. – A találkozó előtt azt mondtam a fiúknak, hogy rájuk figyel az egész világ. Ideális eredmény született, hazai pályán nyugodtan építhetünk a gyors ellentámadásokra.”
Sir Alex Ferguson, a Manchester United vezetőedzője szerint még nem dőlt el semmi: „Három éve, amikor megnyertük a BL-sorozatot, a Juventus elleni elődöntőben ugyancsak döntetlent játszottunk hazai pályán, akkor sikerült az idegenbeli bravúr.”
A manchesteriek számára újabb kellemetlenség, hogy már Gary Neville-t is nélkülözniük kell a viszszavágón. A válogatott védő ugyanúgy lábközépcsonttörést szenvedett, mint korábban David Beckham. Neki csapattársánál is kevesebb esélye van arra, hogy részt vegyen a május 31-én kezdődő, koreai–japán közös rendezésű vb-n.
*
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) stockholmi kongresszusán négy évre újra elnökké választották a svéd Lennart Johanssont. Bozóky Imrét, az MLSZ elnökét a küldöttek nem választották be az UEFA végrehajtó bizottságába.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.