-LABDARÚGÁS-
Nem fogadta el a labdarúgóliga (MLL) javaslatát a versenykiírásra a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnöksége. A testület tegnapi ülésén úgy határozott, hogy jövő hét csütörtökre napolja el a döntést, amikor az MLL és az edzőbizottság javaslata alapján határoz a bajnokság rendezési módjától függő Magyar Kupa-kiírásról is. Ismeretes: a liga a 12 csapatos NB I mellett foglalt állást; a 22 fordulós alapszakasz után az első nyolc helyezett a „felsőházban” folytatná, s szintén két kört – összesen 36 mérkőzést – játszana. A 9–12. helyen végző klubok a másodosztály két csoportjának első két helyezettjével alkotnák a szintén nyolccsapatos „alsóházat”, amelyben eldől, melyik csapat esik ki az élvonalból, illetve jut az NB I-be.
„Nem dönthettünk másként, hiszen a hivatásosok és az amatőrök elképzelései nem fedték egymást, ezért újabb előkészületekre, pontosításra van szükség. Egyébiránt az NB II, az NB III kiírását sem tudta elfogadni az elnökség” – említette Makray Balázs, a testület tagja.
Napirend előtt az MLSZ vezetése közleményt fogalmazott meg a brutálisan bántalmazott Simon Tibor ügyében: „Minden jellegű brutalitástól elhatárolódunk, felháborítónak tartjuk a Simon Tibor elleni támadást. A magyar futball nevében mondhatjuk, lélekben együtt vagyunk az aggódó családdal.”
*
A Magyar Labdarúgóliga fegyelmi bizottsága felfüggesztette a debreceni Bajzát Péter játékjogát, amiért a csatár a szombati, Újpest elleni bajnokin súlyos sérülést okozott Medgyesi Lászlónak. A futballistát az ellenőri jelentés és a mérkőzésről készült videofelvételek alapján marasztalták el, ügyét pénteken tárgyalja a testület. Sárga lapok miatt a Kispest és a Dunaferr egyformán húsz-húszezer forintnyi büntetést köteles fizetni.
*
Az NB I 32. fordulójának szerdai mérkőzései: Dunaferr–Zalaegerszeg (17 óra, Dubraviczky); Sopron–Újpest (17, Makai); Ferencváros–Győr (17.45, Bede); Videoton–Kispest (18, Kassai); Vasas–Debrecen (18.30, Megyebíró). Az NB I tegnapi mérkőzésén: Haladás–MTK 3-0 (2-0).
*
Második mérkőzésén magabiztosan nyert a szlovákiai négyes tornán szereplő U19-es labdarúgó-válogatott: Magyarország–Szlovákia 4-1. Az állás: 1. Svédország 6 pont, 2. Magyarország 3 (4-3), 3. Törökország 3 (2-2), 4. Szlovákia 0. A magyarok csütörtökön Svédországgal találkoznak.
Bíróság mondta ki: Márki-Zay hazudott, egymilliós sérelemdíjat kell fizetnie
