Itthon kezd a Veszprém

- Kézilabda -

MTI
2002. 04. 02. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hazai pályán kezd a Veszprém a német SC Magdeburg ellen a férfi kézilabda Bajnokok Ligája döntőjében. Az első mérkőzést április 20-án vagy 21-én, a visszavágót egy héttel később rendezik meg.
„Örülök annak, hogy az első mérkőzést itthon játsszuk – mondta a veszprémiek vezetőedzője, Zdravko Zovko. – Tapasztalataim szerint ilyen magas szinten többnyire azok győznek, akiknek a visszavágón kell idegenben pályára lépniük. A sikerhez persze az is kell, hogy mindkét összecsapáson a tudásunk legjavát nyújtsuk. Ismerjük a Magdeburgot, a csoportban már kétszer találkoztunk velük, ám az akkori németországi szereplésünkből messzemenő következtetéseket nem lehet levonni, hiszen oda már úgy utaztunk el, hogy az eredménytől függetlenül biztos csoportelsők vagyunk.” (November 25-én a Veszprém 24-20-ra legyőzte a Magdeburgot, míg a németországi összecsapáson a hazaiak nyertek 25-22-re.)
A magyar csapatok közül 1982-ben a Bp. Honvéd megnyerte a legrangosabb európai kupasorozatot, az akkori Bajnokcsapatok Európa Kupáját.
*
Eldőlt, hogy a két magyar női együttes mikor lép pályára az európai kupák elődöntőiben. A Bajnokok Ligájában az FTC április 14-én, vasárnap 15.45 órától fogadja a jugoszláv Buducnost Podgoricát; a visszavágót egy héttel később, 18.30-kor rendezik. Az EHF-kupában a Győr ugyanezen a két napon szerepel a Baekkelagets SK ellen. Az első összecsapásra 16.50-től Norvégiában, a másodikra 18 órai kezdettel az ETO otthonában kerül sor.
*
Ma és holnap a Körcsarnokban és a Fáy utcában edzőtáborozik a pénteken kezdődő neubrandenburgi kézilabdatornára készülő női válogatott. A külföldön játszókat, valamint az európai kupaelődöntőkben érdekelt FTC és Győr legjobbjait ezúttal nem hívta meg Mocsai Lajos szövetségi kapitány.
A csapat csütörtökön utazik el a házigazda németeket, a világbajnoki ezüstérmes norvégokat, valamint a vb-ötödik franciákat felvonultató eseményre.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.