-LABDARÚGÁS-
Két rangadót is játszanak az NB I 28. fordulójában – legalábbis a helyezési számok alapján. A dunaújvárosi stadion átépítése miatt a negyedik Dunaferr Akasztón, a Stadler-stadionban fogadja a harmadik Ferencvárost, míg a hatodik Újpesthez a listavezető MTK látogat.
A dunaújvárosiak helyzete nemcsak a kényszerű albérlet miatt hátrányos, hanem a pénzügyi nehézségek miatt is. A klub ugyanis nagyobb összeggel tartozik a játékosoknak – fejenként milliós tételről van szó –, ami természetesen kihat az eredményességre is. Nem véletlen, hogy az elmúlt két év meghatározó csapata tavasszal öt bajnoki mérkőzéséből csupán egyet nyert meg (egyszer döntetlent ért el, háromszor kikapott), ráadásul a Magyar Kupa elődöntőjében a Haladás állította meg Egervári Sándor együttesét. (A fegyelmi bizottság döntéséről nem is beszélve, amely szerint hat pontot kell levonni a csapattól. A határozat azonban még nem jogerős.) Ilyen eredménysor következtében a legtöbb klubnál felvetődik az edzőváltás gondolata. Információnk szerint ez a Dunaferrnél sem történt másként, ám a játékosok kiállnak mesterük mellett, s ha Egervári távozik, akkor feljelentik a klubot szerződésszegés miatt.
A Dunaferr-rel ellentétben a Ferencváros nyugodtan készül, míg a „hazaiaknál” Lengyel, Molnár és Zováth sem játszhat, addig a zöld-fehéreknél mindenki egészséges.
Győzelmi kényszerben lép pályára az Újpest és az MTK is a Megyeri úton. Bár Glázer Róbert csapata bejutott az MK döntőjébe, az előző három fordulóban mindöszsze egy pontot szerzett, a tréner tehát joggal vár győzelmet Sloncikéktól, igaz, egy esetleges vereséget már a szurkolók sem tudnának megemészteni. A hazaiaknál Erős, Pető és Kunzo nem szerepelhet, a vendégek pedig két kulcsjátékosukat nélkülözik: Mónost és Komlósit. Bognár György társulata tavaszzal a lehetséges 15 pontból csupán négyet gyűjtött be, s ha ma is kikapna, a pletykák bizony az edzőváltásról szólnának…
A 28. forduló programja, ma: Dunaferr–Ferencváros (Akasztó, 16.30 óra, tv: m1, vezeti: Szarka), Sopron–Győr (16.30, Szabó Zs.), Újpest–MTK (18, Sápi), Videoton–Vasas (18, Ábrahám), Haladás–Debrecen (19, Szabó R.).
Tegnap játszották:
KISPEST–ZALAEGERSZEG 1-0 (1-0) Bozsik-stadion, 1000 néző, vezette: Hajdó. KISPEST: Tóth J. – Lipták, Lőrinc, Dulca – Babos Á., Dubecz, Füzi, Németh N. – Herczegfalvi (Lászka, 82.), Faragó (Buzás, 67.), Borgulya (Batrinu, 79.). Vezetőedző: Détári Lajos. ZTE: Bardi – Kocsárdi, Urbán, Csóka, Szamosi – Nagy L. (Sabo, 60.), Molnár, Balog Cs. (Bonchis, 46.), Egressy – Waltner, Kenesei (Ljubojevics, 69.). Vezetőedző: Bozsik Péter. Gólszerző: Németh (23.).
Újabb botrány tört ki a Kneecap miatt
