Csollány Szilveszter aranyérme a sydneyi olimpián eltakarta azt a mély szakadékot, amely a hazai és a nemzetközi élmezőny között van. Ebben a fontos alapsportágban különösen női versenyzőink visszaesése elkeserítő, a két évvel ezelőtti nyári játékokon már csak Nyeste Adrien képviselhette a magyar színeket, ő egyéni összetettben 76., ugrásban 36. lett.
Az újabb olimpia, az Athén felé félúton rendezték meg az elmúlt hét végén a női Európa-bajnokságot Patraszban, ahol sajnos semmi jelét nem láthattuk annak, hogy legjobb tornásznőink kezdik megközelíteni az élmezőnyt. A Kiss Renáta, Strifler Angéla, Szarka Krisztina összeállítású felnőtt csapatunk, csaknem 15 ponttal elmaradva a győztes orosz együttes mögött a 10. helyet szerezte meg. Egyedül az első éves felnőtt, Kiss Renáta indulhatott az egyéni összetettben, ahol a 23. helyen végzett. Az elmúlt 23 kontinensbajnokságon eddig csak alig esett meg az a szégyen, hogy egyetlen- egy magyar versenyzőnő sem indulhatott a szerenkénti döntőben.
A juniorválogatott teljesítménye jobb volt, együttesünk a 9. helyen végzett, Sarkadi Ella összetettben elért 8. helyezése pedig biztató. A szakemberek persze, ugyanúgy, mint az elmúlt években majd megmagyarázzák a bizonyítványt, hivatkoznak sérülésekre, a versenyzők tapasztalatlanságára, csakhogy a kifogásokból nem épülhet eredményes csapat a következő olimpiára.
Felnőttek. Csapat, Európa-bajnok: Oroszország (Horkina, Zamolodcsikova, Zigansina, Jejova, Suszter) 111.833 pont, 2. Hollandia 107.635, 3. Olaszország 105.948, …10. Magyarország (Kiss Renáta, Strifler Angéla, Szarka Krisztina) 96.710. Egyéni összetett, Európa-bajnok: Szvetlana Horkina (Oroszország) 37.592, 2. Verona Van De Leur (Hollandia) 37.542, 3. Alona Kvasa (Ukrajna) 36.405, …23. Kiss Renáta 31.517.
Reménytelen szereplés Patraszban
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!