A vívás fekete napja?
A Nemzetközi Vívószövetség (FIE) vasárnapi döntése értelmében az athéni olimpián nem rendeznek versenyt a férfi kard- és a női tőrcsapatok számára. „A sportág fekete napja a mai” – mondta Kovács Tamás, a magyar szövetség főtitkára, aki szerint „a háttérben a női kardban erősnek számító amerikaiak lehetnek”, míg Kamuti Jenő, az európai szövetség elnöke így fogalmazott: „Előkészítetlen, átgondolatlan döntés született. Teljesen váratlanul ért bennünket, hogy országonkénti létszámcsökkentésre is sor került. Még az előző napi végrehajtó bizottsági ülésen sem volt szó róla.” (MTI)
Második a magyar válogatott
A magyar női kézilabda-válogatott a második helyen végzett a német együttes mögött és a norvég előtt a neubrandenburgi torna második fordulójában. Vasárnapi eredmények: Franciaország–Magyarország 24-23, Németország–Norvégia 25-20. (MTI)
Szerdán eldőlhet
A női röplabda Extraliga elődöntőjének 2. mérkőzésein: Gödöllő–Nyíregyháza 2:3 (a három győzelemig tartó párharc állása: 2:0 a Nyíregyháza javára), Jászberény–BSE 0:3 (az állás: 2:0 a BSE javára). A harmadik találkozókat szerdán rendezik. (MTI)
Kedvező előjel
A vízilabda-bajnokság élvonalának 23. fordulójában a Vasas 7-4-re nyerte az FTC elleni rangadót, ami kedvező előjel a KEK-döntő április 13-i, zágrábi visszavágójára. További eredmény: Szeged–OSC 6-5. (MTI)
Szegedi siker
A férfi kézilabda NB I rájátszásában, az 1–6. helyért: Szeged– Dunaferr 28-23. Női NB I, rájátszás az 1–6. helyért: FTC–Győr 33-24. (MTI)
Nyert a Körmend
A férfi kosárlabda-élvonalban, az 1–8. helyért: Szolnok–Debrecen 86-74, Kaposvár–Dombóvár 99-81, Körmend–Szombathely 74-71. A női NB I-ben: Zalaegerszeg–Szekszárd 54-96, Szeged–Diósgyőr 83-82. (MTI)
Szuzukai nyitány
A gyorsasági motorkerékpáros világbajnokság idénynyitó futamán, a Japán Nagydíjon, Szuzukában Tóth Imre a 18. helyen végzett, Talmácsi Gábor nem ért célba a 125 kcm-es géposztály versenyében. A győztesek, 125 kcm: Arnaud Vincent (francia); 250 kcm: Mijazaki Oszamu (japán); Moto GP (500 és 990 kcm): Valentino Rossi (olasz). (MTI)
Csúcs a zárónapon
A moszkvai rövidpályás úszó vb zárónapján az amerikai Aaron Peirsol 1:51.17 perccel világcsúcsot ért el férfi 200 méter háton. Szombaton a svéd Emma Igelström az 50 után női 100 mellen is világcsúcsot úszott. Ideje: 1:05.38 perc. (MTI)
Dobogó nélkül
Vörös Zsuzsanna ötödik, Füri Csilla hatodik lett az öttusázók madridi Világkupa-versenyén. (MTI)
Harmadik a Honvéd
A harmadik helyen végzett a Honvéd Kulcsár Krisztián, Imre Géza, Boczkó Gábor összeállítású párbajtőrcsapata a németországi Heidenheimben rendezett BEK-viadalon. (MTI)
Nőtt a csabai előny
A labdarúgó NB I/B eredményei, rájátszás az 1–6. helyért, 3. forduló, Keleti csoport: REAC– Szolnok 1-1, Békéscsaba–BKV Előre 3-2, Diósgyőr–Csepel 2-1. Az élen: 1. Békéscsaba 50 pont, 2. REAC 41 (46-29), 3. Szolnok 41 (43-30), 4. Diósgyőr 41 (40-29). Nyugati csoport: Kaposvár–Tatabánya 4-1, Marcali–Siófok 2-4, Celldömölk–PMFC 0-0. Az élen: 1. Celldömölk 50, 2. Siófok 49, 3. Kaposvár 45. (MTI)
Horváth Viktor sikere
Madridban Horváth Viktor nyerte meg az öttusázók Világkupa-viadalát, második a svájci Brünisholz, a harmadik a román Toader lett. (MTI)
Totóeredmények
A 14. heti helyes tipposzlop: 2, X, 1, 1, 1, X, 2, X, X, X, X, 1, 2, a +1-es: 2. (MTI)
A tiszás Bruti sietett Aranyosi Péter segítségére, ő is cigányozott egy kiadósat
