-ÖTTUSA-
Kitűnően kezdték a nemzetközi versenyidényt a székesfehérvári öttusázók: két hete Horváth Viktor nyert Világkupa-viadalt Barcelonában, szombaton pedig Vörös Zsuzsa hazai pályán lett első. A világ legjobb női öttusázói szombaton hűvös, szeles, esős időben tusakodtak a Vk-pontokért, ám Vörös Zsuzsa eredményével be tudta aranyozni a hazai szurkolók borús napját. A huszonöt éves öttusázónő már többször bizonyította, hogy képes elviselni az esélyesség terhét. Ezúttal sem remegett meg a keze, a lövészetet például kimagasló, 183 körös teljesítménnyel nyerte meg. A páston is kitett magáért (916 pont), úszásban szintén a legjobbak között végzett, hibátlan lovaglása után pedig olyan jelentős előnyre tett szert, hogy a befejező futásban riválisai már nem tudták veszélyeztetni elsőségét. Méltán lehetett elégedett edzője, Kulcsár Antal, aki szövetségi kapitányként már kevésbé volt derűs, mert a válogatott többi tagja még csak „négytusázott”.
– Az első világbajnoki válogató után csak Vörös Zsuzsa helye biztos a csapatban – magyarázta Kulcsár Antal. – Tanítványom Párizsban első, Madridban ötödik lett, itthon pedig ismét nyert. Füri Csilla lövészetben és vívásban gyengébben szerepelt, viszont a fizikai számokban szokásához híven remekelt. Simóka Bea tavaly szült, de már jobb formában van, mint korábban, úszásban egyéni csúcsot ért el, és önmagához képest jól futott. Testvére, Nóra lövészetben jól kezdett, az utolsó sorozatban azonban hibázott. A vívása és a lovaglása remekül sikerült, a futásban viszont önmagának is csalódást okozott.
A vasárnapi váltóversenyben a Vörös, Simóka B., Simóka N. összeállítású magyar együttes jól kezdett, három versenyszám után 150 ponttal vezetett. Az utolsó két tusában azonban nem sikerült megtartania az előnyt, s végül Anglia csapata és a B váltónk mögött a 3. helyen végzett.
Világkupa-verseny, egyéni: 1. Vörös (magyar) 5468 pont, 2. Fahri (egyiptomi) 5412, 3. Muratova (orosz) 5380, … 10. Füri, 11. Simóka B., 12. Simóka N., … 18. Máthé, … 20. Szatmári.
Antiszemita tartalmak miatt törölt bejegyzéseket a Grok, Elon Musk chatbotja
