Döntő már a selejtezőben

Sorozatunkban bemutatjuk a világbajnokság nyolc csoportjának résztvevőit. Azokat a válogatottakat, amelyek jogot szereztek arra, hogy Japánban és Dél-Koreában vendégeskedjenek. A F csoport toronymagasan a legnehezebb. A négy együttes közül bármelyik kettő továbbléphet, s az sem számítana meglepetésnek, ha innen kerülne ki a későbbi világbajnok. A résztvevők: Argentína, a kétszeres világbajnok (1978, 1986), Anglia (az 1966-os győztes), Nigéria és Svédország. A G csoportban papíron egyszerűbb a képlet. Az olasz válogatottnak illik továbbjutnia a 16 közé, társa a horvát, illetve a mexikói gárda lehet. Ecuador már a pontszerzéssel is beérhetné.

- LABDARÚGÁS -

F csoport
Amikor decemberben Puszanban elkészítették a 32-es döntő csoportjainak a beosztását, érdemes volt végignézni az arcokon. Beszédesek voltak. Ki-ki aszerint reagálta le a korábbi perceket, miként jutottak az ellenfelek a gömbökből. Amikor kiírták az F csoport összetételét, bizony egyik érdekelt vezetőnek sem volt mosolygós, elégedett a tekintete. A sors úgy hozta, hogy az akár világbajnoki döntőnek is beillő Anglia–Argentína párharcra is sor kerül már a selejtezőkörben.
Kezdjük a dél-amerikaiakkal. A Marcelo Bielsa szövetségi kapitány vezette válogatott legfontosabb mutatója, hogy 2000 januárja óta 24 alkalommal lépett pályára, s a csaknem másfél év alatt mindössze egyetlen vereséget szenvedett. Azt is idegenben, ráadásul Brazília ellenében a kőkemény dél-amerikai selejtezőcsoportban 18 mérkőzést vívott. 13-at megnyert, s négyszer adta döntetlenre. Ilyen eredménysor alapján pedig a végső győzelemre is esélyesként beszélhetünk Maradona utódairól. (A sors pikantériája, hogy éppen ő nem lesz ott a vb-n, korábbi kábítószeres ügyei miatt nem kapott beutazási engedélyt…) A június 7-i Argentína–Anglia összecsapás tehát több lesz, mint egy egyszerű csoportmeccs. Már csak azért is, mert a két csapat az elmúlt évek során vívott egymással néhány rázós meccset. Feltételezhetően a mostani sem lesz más. Mindennél többet mond, ha felsorolunk néhány nevet a bevetésre váró argetinok keretéből: Ortega, Verón, Simeone, Zanetti, Claudio Lopez, Batistuta, Delgado… Értékes és megfizethetetlen nevek.
Elájulni azonban nem kell tőlük, mert megszédülhetünk az angolok névsorolvasása után is. Íme: Seaman, Scholes, Beckham – ha segít az angol nép imája –, McManaman, Heskey, Owen, Sheringham… Értékes és megfizethetetlen nevek, ugyancsak.
Az angolok a selejtezőkben a németekkel kerültek egy csoportba, s az otthon elszenvedett vereség után (0-1) idegenben alázták meg a vetélytársat (5-1). Oliver Kahn feltételezhetően nem szívesen emlékszik vissza a találkozóra. Érdekesség, hogy az angolok az immáron 36 éve, hazai környezetben megszerzett világbajnoki győzelem óta nem tudnak igazán meghatározó szerepet játszani a vb-ken. Egyszer bejutottak az elődöntőbe (1990), kétszer (1970 és 1986) jutottak el a negyeddöntőig, egyszer pedig (1982) a középdöntőig. A jelenlegi angol csapat tudásban gazdag, olyannyira, hogy a csoportból történő továbblépést egyértelműnek veszik a szigetországban.
A svédek mosolya sem lehetett őszinte a vb-sorsolást követően – nem úgy, mint amikor a következő Eb csoportbeosztását készítették el, s a sors a magyar válogatottal is összehozta őket –, hiszen valóban csúcsformát kell nyújtaniuk ahhoz, hogy esélyük legyen a két nagy mellett. A papírforma azt ígéri, hogy az 1994-ben elért legjobb eredményüket – bronzérem – ezúttal sem tudják megismételni. Ha továbblép a csapat a selejtezőcsoportból, az már kisebb csodának számítana, s már ebben az esetben is kalapot kell emelni előtte.
Nigéria az Afrikai Nemzetek Kupáján bronzérmet szerzett az idén, a világbajnokságokon pedig kétszer (1994, 1998) jutott el a nyolcaddöntőig. A Sasok – így nevezik őket kontinensükön – minden bizonnyal megsuhogtatják majd a szárnyaikat, de a továbblépéshez hosszú szárnyalásra lenne szükség.

G csoport
Ehhez a négyeshez nekünk, magyaroknak is van némi közünk: annyi, hogy az olaszokkal, a csoport első számú esélyesével nemzeti tizenegyünk is találkozott a selejtezők során. Itthon 2-2-re végeztünk az akkor még csak bemelegítő olaszokkal, aztán a visszavágón, már tét nélküli meccsen maradtunk alul 1-0-ra. Ezzel a két eredménnyel a magyar csapat szerepelt a legeredményesebben a csoportelső itáliaiak ellen. (Apró siker, de becsüljük meg, noha nem oszt, nem szoroz.)
Szóval, az olaszok. A háromszoros győztes (1934, 1938, 1982), kétszeres ezüstérmes (1970, 1994) minden világbajnokságra úgy érkezik, hogy akár az elsőséget is megszerezheti. Akárcsak most. Giovanni Trapattoni csapatában hemzsegnek a sztárok. A 23-as keretben szinte minden név ismert és elismert a nemzetközi futballbörzén, ami más válogatottaknál kérdéses, az náluk nem az: egységes a csapat, értik, érzik egymást a játékosok, így aztán az összeszoktatással nincs gondja Trapattoninak. Más okozhat gondot, legalábbis amennyiben a futballtörténelem megismétli önmagát. Az utolsó három világbajnokságon ugyanis a hosszabbítást követő tizenegyesrúgásokkal maradtak alul az aktuális ellenféllel szemben. 1990-ben Argentína ellen, négy évvel később a brazilokkal szemben a döntőben, míg 1998-ban a negyeddöntőben a végül aranyat nyert francia válogatott ellen. Tény, az olasz csapat gerince nem sokat változott az elmúlt években. Ez egyfelől jó, hiszen ismerik egymás gondolatait is a futballisták, másfelől viszont azt jelenti, hogy a játékosállomány nem lett fiatalabb. A rutin, az összeszokottság és az ebből adódó önbizalom tehát az olaszok oldalán áll.
Ez pedig jó eséllyel a továbbjutást jelentheti számukra a csoportból. Az is előnyt jelenthet, hogy az első mérkőzést a velük szemben esélytelen Ecuador ellen vívják, az olaszokról pedig köztudott, hogy meccsről meccsre javul a formájuk, így a horvátok elleni, akár sorsdöntőnek is nevezhető találkozóra már biztosan készen lesznek.
A horvátok eddig csak egyetlen alkalommal szerepeltek világbajnokságon (1998), ám ha már ott voltak, ámulatba ejtették a világot. A csapat szövetségi kapitányánál, Miroslav Blazevicnél kevés népszerűbb televíziós személyiség volt a franciaországi vb hetei során. A csapat a bronzéremig jutott, amit a futballszakma az év meglepetéseként értékelt. A derű után következett a ború, a kockásmezesek nem jutottak ki a 2000. évi Európa-bajnokságra. A bukás Blazevic állásába került, helyét Mirko Jozic foglalta el, s juttatta el a csapatot Ázsiába, nem akármilyen eredménysorral: öt győzelmet, három döntetlent könyvelhetett el, vereséget nem szenvedett, mindössze két gólt kapott. Amennyiben biztos továbbjutónak tekintjük az olaszokat, mögöttük továbblépőként a horvátokat nevezhetjük meg.
Ehhez azonban lesz néhány szava a világbajnokságon 12. alkalommal szereplő közép-amerikai csapatnak, Mexikónak is. A selejtezők izgalmát és stresszét minden bizonnyal szeretnék elfelejteni, hiszen csak csoportmásodikként jutottak el Ázsiába, ezt a helyezést is csak az utolsó meccsen vívták ki. Az első vb-csoportmérkőzést rögtön az a két válogatott vívja (Mexikó, Horvátország), amelyik az olaszok mellett esélyes a 16 közé jutásra. A mexikói szurkolók jobb híján a vb-selejtezők harmadik szövetségi kapitányában – ennyi trénert fogyasztottak el a továbbjutásig –, Javier Aguirrében bíznak, meg abban, hogy minden rossz sorozatnak vége szakad egyszer.
Ecuador futballistáinak már az is nagy siker, örök élmény, hogy továbbjutottak a kemény dél-amerikai csoportból, vb-újoncként – ahogy bölcsen mondani szokták – a tisztes helytállás lehet a céljuk.