Döntős a Honvéd, egyenlített a Vasas

2002. 05. 02. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A címvédő Honvéd azért érkezett a Népligetbe, hogy lezárja az FTC elleni párharcát a férfi bajnokság elődöntőjében, míg a hazai csapat próbálta késleltetni a kiesést. A Honvéd terve vált valóra: 9-5-re győzött, s bejutott a fináléba.
Molnár már az elején tudatni akarta a ferencvárosiakkal, a Honvéd hosszú pihenőre készül a döntő előtt. Lehet, hogy az olimpiai bajnok center két méterről lőtt csavargólja vette el a FTC játékosainak kedvét a góllövéstől, mindenesetre Gyöngyösi András pólósai hamar kétgólos hátrányba kerültek, és
4-2-nél két dupla emberelőny sem volt elég számukra, hogy Pelle kapujába találjanak.
Ahogyan az első negyed a tűzijáték jegyében telt (5-2 a Honvéd javára), úgy a második mottója nyugodtan lehetett volna ez is: „búcsú a fegyverektől”. Ebben a játékrészben ugyanis nem esett gól, közben az FTC már a hetedik emberelőnyét hagyta ki. Biros akciógólja (6-2) után kevesen tettek volna fel akár egy lyukas garast is a Fradi sikerére, s nem is lett volna bölcs dolog. Csodák ugyanis ritkán történnek, különösen akkor, ha egy csapat annyira sokat hibázik, mint ezen a mérkőzésen a Gyöngyösi-legénység. A harmadik negyed 8-4-es Honvéd-előnnyel zárult, így az utolsó hét perc már csupán formaság volt. A vége 9-5 Kovács István együttese javára, így a címvédő
8:0-s összesítéssel jutott a döntőbe.
A másik találkozón a Vasas 8-6-ra nyert a BVSC ellen, így az állás: 5:5-re módosult. Az utolsó hét perc ezen az összecsapáson is 8-4-gyel kezdődőtt, ám a BVSC csak csökkenteni tudta a különbséget.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.