Esélyes a magyar pályázat

2002. 05. 10. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Aközelmúltban két nemzetközi fórumon is nagy sikert aratott a 2008-as Európa-bajnokság magyar pályázata. Április 25-én az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) stockholmi kongresszusán, két nappal korábban pedig a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség athéni közgyűlésén tekinthették meg az érdeklődők a magyar bemutatót, amely a beszámolók alapján el is nyerte tetszésüket. „Mert volt benne ötlet, s mert elegáns és magyaros volt” – foglalta össze az UEFA-kongresszuson tapasztalt véleményeket Bozóky Imre, a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke. Az európai futballt meghatározó személyiségek közül meglátogatta a magyar standot többek között Lennart Johansson, az UEFA elnöke, Gerhard Aigner, a szervezet főigazgatója.
A látványos prezentáció először tegnap volt látható Magyarországon, s a sajtótájékoztató keretében Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszter hét pontban foglalta össze a magyar rendezés mellett szóló érveket: „Másodszor indulunk a rendezésért, így a korábbi tapasztalatokra építhetünk. Ugyancsak előny számunkra, hogy a közép-európai régióban jelentős futball-világeseményt még egy ország sem rendezett, egyedül Jugoszlávia adhatott otthont az 1976-os Eb négyes döntőjének. Szintén növeli esélyeinket, hogy jelenlegi futballnagyhatalom nincs a kandidálók között”. Deutsch hozzátette: Magyarország 2008-ra már biztosan tagja lesz az Európai Uniónak, ami számos pénzügyi problémát megold. Jelentős tényező, hogy a riválisokéhoz képest a magyar kormány támogatja legerősebben az Eb-t, s nem elhanyagolható szempont Magyarország kedvező földrajzi helyzete sem. S bár a legkevésbé ez a döntő, mégis fontos, hogy a magyar labdarúgás hagyományai a legjelentősebbek a pályázó országoké közül.
A végleges terveket május 31-ig kell benyújtani az UEFA-hoz, a helyszínről december 13-án döntenek. A pályázati anyagot jövő héten a SAP rendezvénycsarnokban, a Sport Aktív kiállításon vagy a www.euro-2008.hu internetes oldalon lehet megtekinteni.
Csonka Gábor, a létesítményekért felelős Stadion Invest Rt. vezérigazgatója elmondta, a stadionrekonstrukciós program keretében idén 15 stadiont adnak át. Az Eb-re „jelölt helyszíneken” (Kaposvárott, Szegeden, Miskolcon, Debrecenben és a budapesti Fehér úton, illetve a Puskás Ferenc-stadion esetében, Győrött és Székesfehérvárott) vagy az eddigi munkálatok folytatódnak, vagy – kedvező döntés esetén – teljesen új beruházás kezdődik.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.