-VÍZILABDA-
Másodszor rendezték meg az első mérkőzést kedden a Honvéd és az FTC párharcában a férfibajnokság elődöntőjében. Mint emlékezetes, a vasárnapi, 13-12-es Fradi-sikerrel záruló találkozót a címvédő megóvta, s a Magyar Vízilabda-szövetség versenybírósága úgy rendelkezett, hogy az összecsapást újra le kell játszani. A megismételt találkozón a Honvéd egy góllal, 10-9-re győzött, így 6:0-ra vezet a nyolc pontig tartó párharcban.
Ezúttal csak nagyon indokolt esetben ítéltek kiállítást a játékvezetők (vasárnap több mint negyven személyi hibát fújtak be), ami meg is látszott a színvonalon.
„Az év egyik legjobb mérkőzése volt a keddi – mondta Kovács István, a Honvéd vezetőedzője. – Gyönyörű akciógólokat lőttünk mi is és ők is.”
Egy gólnál nagyobb különbség egyszer sem volt a csapatok között, a mérkőzés feléig az FTC, a második két negyedben a Honvéd tudott minimális előnyt szerezni. A Ferencváros számára érzékeny veszteséget jelentett, hogy Katonás Gergő már a harmadik negyedben összeszedte a harmadik kiállítását. Ezúttal nem volt vita, mint vasárnap, amikor a Honvéd óvása szerint éppen Katonás nem lehetett volna már a vízben, amikor a Fradi győztes gólját lőtte. Gyöngyösi András, az FTC edzője azt mondta, kulcsemberét nevetséges ítéletekkel pontozták ki.
„A Honvéd érezhetően tart tőlünk. Megjegyzem, ezért is ragaszkodtak mindenáron ahhoz az óváshoz – nyilatkozta a szakember. – Hiszen ha négy-kettőről folytatjuk a Népligetben, akkor szerintem ezt a meccset megnyerjük, és most négy-négyre állna az elődöntő. Így viszont hat-nulla, és csütörtökön az a cél, hogy életben tartsuk a reményeinket. Már látszik, hogy nagyon jó kis csapat állt össze, ha erről a szintről indulhatunk a következő szezonnak, akkor jövőre tényleg a bajnoki aranyért küzdhetünk majd.”
A mérkőzés hőse Kiss Gergely volt, aki ismét azt a klasszist idézi, akit 2000-ben a világ legjobbjává választottak. A találkozót mégsem ő, hanem a fiatal Szívós Márton döntötte el, aki nem egészen fél perccel a vége előtt éles szögből vette be Sosztar kapuját, kialakítva ezzel a 10-9-es végeredményt. Folytatás ma 20 órakor a Népligetben.
*
A másik ágon a Vasas a Szőnyi úton visszavágott a BVSC-nek a vasárnapi vereségért. A KEK-győztes gárda 9-6-ra nyert, így a párharc állása: 5:3 a BVSC javára. A harmadik mérkőzést ma 19.30-kor játsszák a Komjádi uszodában.
Antiszemita tartalmak miatt törölt bejegyzéseket a Grok, Elon Musk chatbotja
