Frankfurt nagy lehetőség

Nemes Károly
2002. 05. 03. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

-LABDARÚGÁS-
Hétfőtől én vagyok az igazgatóság elnöke, mindenkit én hozok és én küldök el – jelentette ki tegnap délutáni tájékoztatóján, a Fotex budai székházában Várszegi Gábor a frankfurti klubnál vállalt szerepéről. Megerősítve ezzel a németországi lapértesüléseket, amelyek szerint „Magyarország leggazdagabb embere azonnal kezébe veszi a gyeplőt”. Várszegi határozottsága persze érthető, mert a klub igen mély szakmai és anyagi válságba került az elmúlt két-három esztendő alatt.
A nagy múltú csapat tavaly kiesett a másodosztályba, idén pedig nem sok esélye volt a visszajutásra. Az alapvető gond Várszegi szerint az, hogy a keretet kongói, nigériai, dél-koreai, macedón, albán, osztrák, bosnyák, szerb, lengyel, kínai, cseh és német futballisták alkotják – svájci edző dirigálása alatt.
„Futballistát nem lehet úgy vásárolni, mint krumplit” – érzékeltette Várszegi a frankfurti vezetők elképzeléseinek komolyságát, amit azzal az adattal is alátámasztott, hogy az 1999-ben vásárolt 15 játékosért 23 millió német márkát fizetett a klub, kapni viszont mindöszsze 168 ezret kapott…
Várszegi úgy látja, legalább két-három esztendőre van szükség ahhoz, hogy a Frankfurt régi fényében ragyogjon, a pénzügyi gondok rendezésére viszont elég hat hónap.
„Az Eintracht Frankfurt tönkrement állami vállalathoz hasonlít, vezetése gyenge, vesztesége indokolatlanul nagy a nem megfelelő gazdálkodás miatt. A Fotex-csoporton belül eddig egyetlen vállalkozás sem ment tönkre, van tapasztalatunk a veszteséges cégek talpra állításában” – mondta.
Várszegi amondó, hogy a Frankfurt nagy lehetőség. A város Európa egyik legfontosabb pénzügyi központja, repülőtere révén a kontinens egyik legforgalmasabb közlekedési csomópontja, s 2006-ban, a németországi futball-világbajnokság egyik helyszíne is. Emiatt a stadion átépítése már hétfőn megkezdődik, 2005-re egy ultramodern létesítménnyé válik. Az Eintracht a jegybevével 10 százalékáért bérlő a stadionban, de nem elképzelhetetlen, hogy a magyar üzletember szerepet vállal majd az üzemeltetésében, aki cáfolta azon sajtóértesüléseket, amelyek szerint jelképes összegért, egy euróért (azaz 243 forintért) jutott hozzá a 49,9 százalékos tulajdonrészhez, átvállalva az előző tulajdonos, a londoni Octagon sportmarketing cég felé fennálló 3,8 millió eurós adósságot, s egy ötmillió eurós pénzinjekció ígéretét. Várszegi elmondta, hogy részvényvásárlással és alaptőke-emeléssel jutnak a tulajdonrészhez.
Sajtóértesülések szerint a frankfurti szerepvállalás következményeként a Fotex eladná a Ferencvárost. Várszegi elmondta, a két ügy között nincs összefüggés. Emlékeztetett: a Fradit már a szerződés aláírásakor pénzügyi befektetésként kezelte, csak akkor válik meg tőle, ha az új befektető szakmailag és pénzügyileg egyaránt megfelel elképzeléseinek. Jelentkező több is akad, ám az elsődleges célja az, hogy a Ferencváros futballcsapata tőzsdeképes legyen.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.