Masszív megjelenése, arcának karaktere fenyegető, mindaddig, amíg a szénfekete keretben fel nem villannak a fehéren csillogó fogak: Gerald Asamoah a futball vidám képviselői közé tartozik. És kivétel. A Nationalelf első színes bőrű tagja, aki a labdát kizárólag saját felelősségére kergetheti, az orvosok szerint ugyanis alkalmatlan rá. A huszonhárom éves Asamoah 1990 óta él Németországban, itt végezte el az iskoláit, a Hannover 96-nál írta alá első profi szerződését, 1999-ben igazolt a Ruhr-vidéki kék-fehérekhez. 2000 júliusában kapta meg a német állampolgárságot. Pályafutása hajszálon függött. „Lusta fickóként nem akartam edzésre menni, és orvosi igazolást kértem. A vizsgálat után a doktor közölte velem, hogy soha többé nem futballozhatok. Azt hittem, csak bosszantani akar.” A valóság sokkal tragikusabb jövőt sejtetett: szívének megvastagodott válaszfala – a kezdeti diagnózis szerint – állandó rizikót jelent. Egy későbbi teszt után közölték vele, hogy játszhat, de alá kell írnia, hogy az életveszélyért maga vállalja a felelősséget. „Naponta be kell vennem a tablettáimat, negyedévenként vizsgálatra megyek. Arra pedig már nem is gondolok, hogy valami baj érhet.” A Schalke túltette magát a több más klubot elriasztó veszélyen, a menedzser, Rudi Assauer közölte: „Ismerjük a szívgondjaidat, de ez minket nem érdekel. Örömmel látunk.” A lendületesen cselező csatár útja véletlenül vezetett a német válogatottba. Az Afrika-kupán szereplő ghánai csapat olasz edzője beválogatta ugyan a Mozambik ellen készülő keretbe, de végül felültette a lelátóra. „Ez volt a szerencsém. Hacsak egyetlen percre is beküld, soha nem szerepelhetnék a német együttesben” – hangoztatja Asamoah, és hozzáteszi: „Mindig arról álmodoztam, hogy a Nationalelffel világbajnok leszek. Ezúttal nincs rá esély, de az álom örök.”
Félelme, miszerint Ghánában rossz néven veszik majd, hogy a német nemzeti tizenegyet választotta, alaptalannak bizonyult. Amikor legutóbb otthon járt, meghívták a rádió stúdiójába, ahová a hallgatók is beletefonálhattak. „Attól tartottam, keményen megbírálnak majd, de nem így történt. Sőt. Büszkék voltak, hogy bekerültem a német válogatottba. Ennek persze senki sem örült jobban, mint a mai napig Ghánában élő nagymamám.” A számtalan sérüléstől megtizedelt keret tagjaként Asamoah esélyei egyre növekszenek, hogy biztos helyet kap az együttesben. „Nem nézelődni akarok Japánban és Dél-Koreában. Természetesen nagy élmény lesz az út, de igyekszem minél többször pályára lépni.” A csapatfőnök, Rudi Völler olyan labdarúgóra számíthat az afrikai személyében, aki fizikai erejének, cselezési technikájának és a párharcokban tanúsított keménységének köszönhetően megbízható, sőt a kritikus pillanatokban akár döntő megoldás lehet. Ha így lesz, csak józan statisztikai adatnak számít majd, hogy első afrikai játékosként kapott helyet a Nationalelfben.
Szexbotrány sodorja válságba a spanyol kormányt
