Olaszországban az utolsó forduló előtt úgy látszott, hogy az Internazionale nem bukhatja el a bajnoki aranyérmet. A milánói klub ahhoz a Lazióhoz látogatott, amelynek szurkolói biztosították a kék-feketéket, hogy kivételesen az ő sikerükért szorítanak, hiszen nekik mindegy, csak ne a Roma vagy a Juventus nyerje a scudettót. Az egypontos hátrányban lévő Juve Udinében lépett fel.
Az események délután háromtól nem várt fordulatokat hoztak. Udinében már a második percben gólt szerzett a Juventus, Trezeguet fejelt egy beadást a hálóba, majd tíz perc múlva Del Piero is meglőtte a magáét. Ebben a pillanatban a Juve volt a bajnok, ám csak néhány percig, hiszen nem sokkal később Rómában a Lazio kapusa, Peruzzi kiejtett egy beadást, Vieri pedig azonnal a hálóba vágta az ajándék labdát. Ettől kezdve a Juventus már csak a Lazióban bízhatott, amely a 20. percben Poborsky révén egyenlített is. Ám mire a hír eljutott Udinébe, már megint az Inter vezetett, Di Biagio fejelt egy szöglet után a Lazio hálójába. Ezután az Inter felpörgött, remek akciókat vezetett, Ronaldo, Vieri és Recoba egyaránt nagy kedvvel játszott, ám nem tudták növelni az előnyt. Már-már úgy tűnt, bajnoki érzésekkel vonulhat a szünetre a milánói alakulat, amikor a 45. percben Poborsky újfent egyenlített.
A második félidő az Internek rémálommá vált. A csapat görcsös lett, Simeone jóvoltából az 56. percben már a Lazio vezetett, hogy a 73. percben Simone Inzaghi végleg a Juve zsebébe csúsztassa az aranyérmet, 4-2-re alakítva a végeredményt. Eközben a Juventus 2-0-ra verte az Udinesét, s ezzel a klub történetének 26. bajnoki címét hódította el. A torinói klub edzője, Marcello Lippi boldogan nyilatkozott.
– Három bajnoki címet nyertem a Juventusszal, mindnek nagyon örültem, de ez a legédesebb. Két év után érkeztem vissza Torinóba, azt hiszem, ennél jobban nem is sikerülhetett volna a visszatérés.
Kollégája, az Inter edzője, Hector Cúper újfent a döntő napon bukott el. Három év alatt elveszített egy KEK- és két Bajnokok Ligája-döntőt, idén pedig a milánói klubbal elesett a bajnoki címtől.
– Ez borzalmas – nyilatkozta az argentin tréner. – Csapatom a második félidőben fejetlenül játszott. Annál nagyobb csalódás nincs, mint amikor az ember az utolsó meccsen bukja el a bajnokságot. Nekem elhihetik…
Az olasz bajnokságot tehát a Juventus nyerte meg, a második helyre az AS Roma jött fel, az utolsó fordulóban 1-0-ra nyerve Torinóban. Ősszel a Bajnokok Ligájában a Juventus és a Roma indulhat, az Inter és a Milan selejtezőt játszhat. A Chievo, a Lazio és a Parma az UEFA-kupába rajtol, az A ligától a Verona, a Lecce, a Fiorentina és a Venezia búcsúzott el.
*
Több ezer boldog szurkoló gyűlt össze vasárnap este Valenciában a városháza előtti téren, hogy együtt ünnepelje a labdarúgócsapat ötödik spanyol bajnoki elsőségét. A tömeg petárdákat durrogtatva, énekelve, táncolva várta a Malagából hazaérkező futballistákat, akik idegenbeli 2-0-s győzelmükkel már az utolsó forduló előtt bebiztosították végső sikerüket. A valenciaiak elsőségéhez Vicente Del Bosque, a jelenleg második Real Madrid szakvezetője is gratulált. A fővárosi gárda a hét végi, utolsó fordulóban a hazai kupagyőzelmet éppen vele szemben kiharcoló Deportivo La Corunához látogat. Ha győz vagy döntetlent játszik, ezüstérmes lesz, ha kikap, a harmadik helyen zár. A jövő héten, 15-én pedig a Bajnokok Ligája-döntő következik Glasgow-ban a Bayer Leverkusen ellen.
Sorra támadják a kereskedelmi hajókat a húszik + videó
