Egy kis bunyó. Összeverekedett Fredrik Ljungberg és Olof Mellberg a svéd válogatott edzőtáborában, ám a többiek gyorsan közbeléptek. A két játékos azután ugrott egymásnak, hogy Mellberg erőszakosan, becsúszva próbálta meg szerelni társát. Az eset után Ljunberg elmondta, „az edzésen nem először szabálytalankodott ellenem, amit nem hagyhattam szó nélkül. Ahogy közeleg a vébé, úgy leszünk egyre idegesebbek…”
***
Amerikai hátszél. Az Egyesült Államok Labdarúgó Szövetsége Joseph Blatter FIFA-elnök újraválasztását támogatja a május
29-i közgyűlésen. „Blatter jóvoltából már nemcsak a hagyományos futballnemzetek körében népszerű a sportág, hanem szerte a világon” – állítja Contiguglia, az amerikai szövetség elnöke. Blatter ellenfele a kameruni Issa Hayatou lesz.
***
Gáláns sportminiszter. Ötszáz fonttal fogadott az angol válogatott sikerére Richard Caborn brit sportminiszter. Helyes tipp esetén az összeg kilencszeresét kapja vissza, amit jótékonysági célra ajánlj fel. Caborn csak azért fogadott az angol együttesre, mert Nagy-Britanniából Wales, Skócia és Észak-Írország nem szerepel a vb-n.
***
Gyúró az újságírók között. Kisebb összezördülések zavarták meg a spanyol válogatott felkészülését. Raúl összeveszett az erőnléti edzővel, aki mérgében felajánlotta a lemondását. Az elkényeztetett sztárok és Camacho kapitány segítői között már korábban is feszültté vált a viszony. Több játékos a magánmasszőrjét is elvitte a helyszínre, így Miguel Gutierreznek, a főállású gyúrónak át kellett költöznie az újságírók szállására.
***
Keane-nek megköszönték. Hazaküldték az ír csapat edzőtáborából Roy Keane csapatkapitányt. A Manchester United 30 éves klaszszisa az utóbbi napokban többször bírálta a társait, a vezetőket, valamint a távol-keleti körülményeket. Leginkább azt kifogásolta, hogy a többiek nem tesznek meg mindent a sikeres szereplés érdekében. A nevezési határidő lezárultával a hazaküldött Keane helyére senki sem hívható be az ír keretbe.
A Catalogue of Lies: Peter Magyar Has Lied His Way Through the Past Year and a Half
