Könnyek a stadionban

- Labdarúgás -

Stefan Lázár
2002. 05. 05. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Könnyáradattal kezdődött és fejeződött be a német bajnokság utolsó fordulója. A majd 70 ezer néző a Bremen elleni találkozó előtt a 36 éves Jürgen Kohlert búcsúztatta el a dortmundi Westfalen stadionban – a volt válogatott hátvéd (világ- és Európa-bajnok, Bajnokok Ligája-, Világkupa- és UEFA-kupa-győztes) befejezte pályafutását, és nem tudta titkolni meghatottságát. Jó másfél órával később és 80 kilométerrel távolabb a Leverkusen menedzsere, Reiner Calmund sírta el magát, amikor a hangosbeszélőn keresztül kénytelen volt bejelenteni, hogy a Hertha elleni győzelem ellenére a csapat ismét csak második lett a Bundesligában, egyetlen ponttal elmaradva az akkor már elragadtatva ünneplő Dortmund mögött.
A Bayer Leverkusen a 34 forduló során 16 alkalommal állt a táblázat élén, őszi bajnoki címével – a hagyományoknak megfelelően – lefektette a végső siker alapját, sőt az utolsó játéknapon 75 percen keresztül kezében érezhette a bajnoki trófeát. Klaus Toppmöller edző tanítványai két góllal vezettek a Királyt és Dárdait végig szerepeltető Hertha ellen, a Dortmund–Bremen meccs viszont csak 1-1-re állt. Ekkor azonban a 20 (!) másodperccel korábban becserélt Ewerthon jobbal a kapufára lőtte a labdát, amely onnan a Werder hálójába pattant. A lelátókon megkezdődött a fekete-sárga színekben pompázó közönség ünneplése, a BayArenában pedig elnémultak a rádió körkapcsolásos közvetítését hallgató szurkolók, a leglátványosabban futballozó csapat pedig elbúcsúzhatott reményeitől.
A hatesztendős szünet után ismét – hatodik alkalommal – bajnok Dortmund diadala mindenekelőtt az edző, Matthias Sammer javára írható, aki szakvezetői karrierjének első állomásán azonnal célba ért. A kelet (egykori NDK-sként) és nyugat közötti – egymással merőben ellentétes – utat megjáró sportember a pálya szélén is hű maradt ahhoz, ami a zöld gyepen jellemezte: odaadó szorgalommal, higgadtan és kitartással tette a dolgát. Hasonlóan gondolkozott a csapatkapitány Stefan Reuter is: „Amikor hatpontos hátrányunk volt, csak a beteges optimisták hittek a sikerben. Meg mi!”
A súlyos térdsérülése miatt a pályáról lekényszerülő, de magát a szíve szerint mind a mai napig játékosnak tartó Sammer rövid idő alatt imponáló tekintélyt szerzett, élvezve az elnökség és a rá bízott keret tagjainak maradéktalan bizalmát. Helytállt akkor, amikor súlyos sérülések tizedelték meg a csapatot, a sztárokkal (Amoroso, Ewerthon, Oliseh, Dédé, Rosicky) szemben sem volt hajlandó a megalkuvásra, ha a taktika mást követelt, a tökéletesség iránti vágy nem engedte meg neki, hogy maradéktalanul elégedett legyen, s mindig kevesebbet ígért, mint amennyit remélt. Ennek megfelelően nyilatkozott a Westfalen stadionban is: „Most, az utolsó sípszó után elégedett vagyok, de nem felszabadult!”
Valahol belül már biztosan a szerdai UEFA-kupa-döntő foglalkoztatta.
A 34. forduló eredményei: Dortmund–Bremen 2-1, Leverkusen– Hertha BSC 2-1, Bayern München–Rostock 3-2, Stuttgart–Kaiserslautern 4-3, Cottbus–Köln 2-3, Freiburg–Hamburg 4-3, St. Pauli–Nürnberg 2-3, Schalke–Wolfsburg 1-2, Mönchengladbach–1860 München 2-4. A élcsoport végeredménye: 1. Dortmund 70 pont, 2. Leverkusen 69, 3. Bayern 68, 4. Hertha 61 (61-38), 5. Schalke 61 (52-36), 6. Bremen 56 (54-43). A Dortmund és a Leverkusen a Bajnokok Ligája főtábláján, a Bayern a BL-selejtezőben szerepelhet a következő szezonban. A Hertha, a Schalke és a Bremen indulhat az UEFA-kupában. A Köln, a Freiburg és a St. Pauli kiesett az élvonalból.
*
A bajnoki címért küzdő, s a címvédő Manchester United előtt öt ponttal vezető Arsenal 2-0-s győzelmet aratott a Chelsea ellen az angol FA-kupa cardiffi döntőjében, s 8. alkalommal hódította el a trófeát.
*
A Juventus 26. alkalommal szerezte meg az olasz bajnoki címet, miután vendégként 2-0-ra legyőzte az Udinesét, míg az Inter Rómában 4-2-re kikapott a Laziótól. A második helyen a Torinót idegenben is 1-0-ra legyőző Roma végzett. A Serie A 34. fordulójának eredményei: Brescia– Bologna 3-0, Chievo–Atalanta 2-1, Lazio–Inter 4-2, Milan–Lecce 3-0, Parma–Venezia 2-1, Perugia–Fiorentina 2-0, Piacenza–Verona 3-0, Torino–Roma 0-1, Udinese–Juventus 0-2. Az élcsoport végeredménye: 1. Juventus 71 pont, 2. Roma 70, 3. Inter 69, 4. Milan 55, 5. Chievo 54, 6. Lazio 53. Kiesett a Verona, a Lecce, a Fiorentina és a Venezia.
A Juventus és az AS Roma a BL főtábláján, az Inter és a Milan a BL-selejtezőben, míg a Chievo, a Lazio és a Parma az UEFA-kupában szerepelhet.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.