Pályafutása tizenkettedik futamgyőzelmét aratta David Coulthard (McLaren-Mercedes) Monte-Carlóban, a 49. Monacói Nagydíjon. A rajttól a célig az élen haladó skót pilóta mögött a címvédő Michael Schumacher (Ferrari) végzett a második, Ralf Schumacher (Williams-BMW) pedig a harmadik helyen. Kiesett az első rajthelyről induló Juan Pablo Montoya (Williams-BMW).
David Coulthard tavaly május 1-jén Zeltwegben nyert utoljára versenyt. Ebben az idényben a brit– német csapat mindössze három dobogós helyet tudott összeszorgoskodni az első hat futamon, s autói a Ferrarik és a Williamsek helyett a Renault istállóval csatáztak.
Monte-Carlóban a kolumbiai Montoya indult az élről, de a második sorból „elrugaszkodó” Coulthard már az első kanyar előtt elé vágott. M. Schumacher megőrizte a 3., öccse, Ralf a 4. helyet, Barrichellót (Ferrari) azonban Räikkönen (McLaren-Mercedes) leelőzte, s mindkettejüket faképnél hagyta Trulli (Renault). Az előzésre alkalmatlan pályán addig autózott így a mezőny, amíg a 40. körben Barrichello hátulról nekiment Räikkönennek, s mindkettőjüknek a bokszba kellett hajtania. Montoya a 48. körben állt ki műszaki hiba miatt. Coulthard a tankolása után kevéssel M. Schumacher előtt ért vissza a pályára, és egy másodperces előnyét a célig megőrizve 2000 után másodszor nyert a hercegségben.
*
Monacói Nagydíj, a vb 7. futama. Végeredmény: 1. Coulthard (brit, McLaren-Mercedes) 1:45:39,055, 2. M. Schumacher (német, Ferrari) + 1,050 mp, 3. R. Schumacher (német, Williams-BMW) + 1:17,450 p, 4. Trulli (olasz, Renault) + 1 kör, 5. Fisichella (olasz, Jordan-Honda) + 1 kör, 6. Frentzen (német, Arrows-Cosworth) + 1 kör. A pontverseny állása, pilóták: 1. M. Schumacher 60 pont, 2. R. Schumacher 27, 3. Montoya 27. Gyártók: 1. Ferrari 72, 2. Williams-BMW 54, 3. McLaren-Mercedes 24.
Lovagolni hívta a kiskorút, de inkább erőszakoskodott vele a lovardában
