Sztárt igazolt a Sopron a fináléra
Nemzetközi sztárt szerződtetett a Soproni GYSEV női kosárlabdacsapata: a bosnyák Razija Mujanovics 203 centiméter magas, az elmúlt évtizedben a jugoszláv válogatottal olimpiai, valamint világbajnoki és Európa-bajnoki ezüstérmet nyert, klubjaiban összesen négy BEK-, illetve Euroliga-győzelem részese volt. Az 1994-ben és 1995-ben Európa legjobbjává választott kosaras legutóbb a spanyol Vigóban szerepelt, ahol mecscsenként átlagban 18 pontot ért el, s 10 lepattanót szerzett. Mind a tavalyi, mind az idei évadban ő lett a spanyol bajnokság legjobb középjátékosa. Az új játékos a jövő héten csatlakozik a bajnoki címre esélyes együtteshez. (MTI)
Döntős a Postás
Bár az elődöntő visszavágóján csak 9:9-es döntetlent ért el a BSE ellen, a Postás-Matáv bejutott a női asztalitenisz OB I fináléjába (ahol a Statisztika lesz az ellenfele), mert az első mérkőzést 10:6-ra megnyerte. (MTI)
Továbbjutás Brnóban
Izrael elleni 3:0-s győzelmével csoportelsőként jutott a negyeddöntőbe a brnói Tavasz Kupán szereplő magyar férfi röplabda-válogatott. (MTI)
Santini lemondott
Három nappal a francia bajnoki cím megszerzése után lemondott Jacques Santini, az Olympique Lyon labdarúgócsapatának vezetőedzője. Az 50 éves szakember belefáradt az állandó idegeskedésbe, azonban nem távozik: a klub sportigazgatója lesz. (MTI)
Henry nélkül
Térdsérülés miatt Thierry Henry nem léphet pályára az angol labdarúgó-bajnokság mai manchesteri rangadóján, amelyen az Arsenal megnyerheti az aranyérmet, ugyanis két körrel a Premier League befejezése előtt öt ponttal vezet a Manchester United előtt. (MTI)
Finnország elődöntős a jégkorong vb-n
Elsőként Finnország jutott a legjobb négy közé a svédországi jégkorong-világbajnokságon, miután a negyeddöntőben
3-1-re nyert az Egyesült Államok ellen. A többi mérkőzés lapzártánk után ért véget. (MTI)
Ászok búcsúja
Meglepetések a római tenisztorna 1. fordulójában: Gonzalez (chilei)–Henman (brit, 5. kiemelt) 3:6, 7:6 (7-5), 6:0, Mantilla (spanyol)–Sampras (amerikai, 12.) 6:4, 6:7 (3-7), 6:3, Clément (francia)– Johansson (svéd, 8.) 6:4, 6:4, Gaudenzi (olasz)–Federer (svájci, 11.) 6:4, 6:4. Halaszthatatlan vállműtéte miatt nem játszhat a wimbledoni Grand Slam-tornán a címvédő horvát Goran Ivanisevic. (MTI)
Kiss és Gécsek Japánban
A tavalyi edmontoni atlétikai világbajnokság ezüstérmes kalapácsvetőjével, Murofusi Kodzsival edz közösen Japánban Kiss Balázs és Gécsek Tibor. A szombati oszakai Grand Prix I-es viadalra készülő magyar olimpiai, illetve Európa-bajnok egy hétig gyakorol együtt a japán klasszissal. (MTI)
Bodrogi László nehéz feladat előtt
Mától vasárnapig tart a franciaországi Dunkerque-ben és környékén az egyik kiemelt kategóriájú (több mint 860 km-es) kerékpáros körverseny, amelyen elindul Bodrogi László, a Mapei QuickStep magyar kerekese is. (MTI)
Ullrich nem indul
Krónikus térdfájdalmai miatt nem indul a július 6. és 28. között rendezendő Tour de France profi kerékpáros körversenyen Jan Ullrich. A németek 28 éves kitűnőségét már több hónapja ín- és szalaggyulladással kezelik. (MTI)
Duncan az MVP
Tim Duncant, a San Antonio Spurs kosarasát választották az NBA alapszakaszának legjobbjává (MVP). A 213 centis, 26 éves sztár szoros küzdelemben előzte meg Jason Kiddet (New Jersey Nets) a 126 újságíró részvételével tartott szavazáson. (MTI)
Barca-büntetés
Ötvenezer svájci frankra – kb. 8,8 millió forintra – büntette az Európai Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága az FC Barcelonát szurkolói viselkedése miatt. A katalán klub szimpatizánsai április 23-án a Real Madriddal szemben 2-0-ra elveszített Bajnokok Ligája-elődöntő első mérkőzésén rakétákat lőttek ki. (MTI)
Tapie távozott
Bernard Tapie sportigazgató beváltotta ígéretét, és elhagyta a francia bajnokságban 9. helyen végzett Olympique Marseille labdarúgócsapatát. Helyére Alain Perrin, a Troyes egykori vezetőedzője érkezik. (MTI)
Ivanisevic kihagyja a wimbledoni tornát
A tavalyi győztes Goran Ivanisevic nélkül kezdődik meg június 24-én az idei wimbledoni Grand Slam-tenisztorna – jelentette be a klasszis ügynöke. A tavalyi döntőben nagy meglepetésre az ausztrál Patrick Raftert legyőző horvát sztár már nem tudja tovább halogatni régóta esedékes vállműtétjét, amely a jövő héten Heidelbergben lesz. (MTI)
Sorra támadják a kereskedelmi hajókat a húszik + videó
