Atomcsapás a hajrában

Fazekas Sándor
2002. 06. 05. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Élt a hazai pálya kínálta előnynyel a Paks együttese a férfibajnokság döntőjében, és nagyszerű hajrájának köszönhetően fölényesen, 84-63-ra nyert a Körmend ellen, a három győzelemig tartó párharc tegnapi, első mérkőzésén.
Mészáros hiányzott, Madison pedig ellenféllé avanzsált, ez volt a paksi alaphelyzet. Előbbi kézközépcsont-sérülése miatt nem lehetett ott a pályán a társaival, így az Atomerőmű kezdőcsapatában Fodor Márton lépett elő első számú irányítóvá. Utóbbi tavaly még a Paks mezében küzdött az aranyért (vesztett), idén már újra a Körmend piros-fekete szerelésében teszi ugyanazt.
Beragadt a rajtnál a mintegy 300 szurkolója által lelkesen buzdított vendégcsapat, 10-0-s hazai vezetésnél Patonay Imre, a körmendiek trénere már a 3. perc végén időt kért. Jót tett a rövid szünet, a bosnyák Mujanovics vezetésével ugyanis talpra állt a Körmend, és a félidőre négypontosra faragta a hátrányát (39-35).
A harmadik negyed közepén Mujanovics harmadik triplájával kiegyenlített a Körmend (49-49), de a vezetést nem tudta átvenni. Az utolsó játékrészre maradt a négy közte, és akárcsak a meccs elején, ismét katasztrofálisan kezdtek a vendégek, négy és fél percig nem dobtak kosarat, s eközben 17-et kaptak az amerikai Davis följavulásának (tíz perc alatt 12 pont) betudhatóan megtáltosodott Atomerőműtől. Ez a kihagyás el is döntötte a talákozót, a vége: 21 pontos paksi győzelem.
Folytatás szombaton, Körmenden.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.