Bársonyszékből nézve

Végképp betört a futball a politikába, vagy a politika a futballba (ahogy tetszik). Ha világbajnokság, akkor csúcsszinten.
Húsz esztendeje, Spanyolországban Pertini elnök még önfeledt, gyermeki örömmel, szinte ugrándozva ünnepelte olaszai első helyét, hogy aztán szép lassan eljussunk odáig, hogy ne csupán drukkoljanak, örvendezzenek, hanem részt kérjenek a sikerekből is az első emberek. Mondjuk azzal, hogy kiemelik a stadion közegéből a diadalt, s országos rangot adnak neki.
A keddi győzelem után Kim De Dzsung dél-koreai államfő a lefújást követően azonnal megjelent az öltözőben, még be sem tette maga mögött az ajtót, máris közölte a futballistákkal, hogy „a legszebb ajándékot adták a koreaiaknak”, s persze minden elismerése az övék. Hogy miért ajándék a 2-0, amikor hatalmas fizikai és szellemi erőfeszítés eredménye, az legyen az elnök titka. Fontosabb, hogy a koreai góloknál nem vetette szét az öröm (ebben Pertini jobb volt), az elsőnél bólogatott, a másodiknál levette a sapkáját, ennyi. Az öltözőben persze főszerepet kért (istenem, ilyen a sport!) – a bársonyszékből.
A törökök is széles társadalmi vetületben elemezték, hogy Kim Jung Dzso bíró csalást sejtetően tévedett ellenük, megnyeretve a brazilokkal a meccset. Haluk Ülüsoy szövetségi elnök fölhozta, hogy a koreai háború idején hétszáz török hadosztály harcolt a mai déliek oldalán, közülük ezrek mártírhalált haltak, most pedig (ez a hála?) egyetlenegy koreai hetvenmillió török álmát ölte meg.
A méltatlanság (fogalmazzunk finoman) Senol Günes szövetségi kapitányt is fölháborítja, ha valaki, ő aztán tényleg a saját bőrén érzi a koreai ítész baklövésének hatását, mégis ő az, aki azt sem felejti el, hogy hasznosabb, ha a saját háza táján tesz rendet. ,,Engem elsősorban az érdekel, hogy Hakan Sükür miért volt hosszú időn át észrevétlen, miért adta el rendre a labdát, miért nem volt vezér, ahogy vártam?” – morfondírozik a mester, igyekezvén egyszersmind a helyükre tenni a dolgokat.
Naiv ember, mintha csak rajta múlna…