Bársonyszékből nézve

Malonyai Péter
2002. 06. 05. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Végképp betört a futball a politikába, vagy a politika a futballba (ahogy tetszik). Ha világbajnokság, akkor csúcsszinten.
Húsz esztendeje, Spanyolországban Pertini elnök még önfeledt, gyermeki örömmel, szinte ugrándozva ünnepelte olaszai első helyét, hogy aztán szép lassan eljussunk odáig, hogy ne csupán drukkoljanak, örvendezzenek, hanem részt kérjenek a sikerekből is az első emberek. Mondjuk azzal, hogy kiemelik a stadion közegéből a diadalt, s országos rangot adnak neki.
A keddi győzelem után Kim De Dzsung dél-koreai államfő a lefújást követően azonnal megjelent az öltözőben, még be sem tette maga mögött az ajtót, máris közölte a futballistákkal, hogy „a legszebb ajándékot adták a koreaiaknak”, s persze minden elismerése az övék. Hogy miért ajándék a 2-0, amikor hatalmas fizikai és szellemi erőfeszítés eredménye, az legyen az elnök titka. Fontosabb, hogy a koreai góloknál nem vetette szét az öröm (ebben Pertini jobb volt), az elsőnél bólogatott, a másodiknál levette a sapkáját, ennyi. Az öltözőben persze főszerepet kért (istenem, ilyen a sport!) – a bársonyszékből.
A törökök is széles társadalmi vetületben elemezték, hogy Kim Jung Dzso bíró csalást sejtetően tévedett ellenük, megnyeretve a brazilokkal a meccset. Haluk Ülüsoy szövetségi elnök fölhozta, hogy a koreai háború idején hétszáz török hadosztály harcolt a mai déliek oldalán, közülük ezrek mártírhalált haltak, most pedig (ez a hála?) egyetlenegy koreai hetvenmillió török álmát ölte meg.
A méltatlanság (fogalmazzunk finoman) Senol Günes szövetségi kapitányt is fölháborítja, ha valaki, ő aztán tényleg a saját bőrén érzi a koreai ítész baklövésének hatását, mégis ő az, aki azt sem felejti el, hogy hasznosabb, ha a saját háza táján tesz rendet. ,,Engem elsősorban az érdekel, hogy Hakan Sükür miért volt hosszú időn át észrevétlen, miért adta el rendre a labdát, miért nem volt vezér, ahogy vártam?” – morfondírozik a mester, igyekezvén egyszersmind a helyükre tenni a dolgokat.
Naiv ember, mintha csak rajta múlna…

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.