Csavaros történet

Törvényszerű, hogy hazazavarták Zlatko Zahovicot. Az a hős, aki még akkor is csavarint egyet a történeten, amikor már mindenki hátradőlt, hogy vége a mesének, el kell, hogy bukjon.
A sztárok különös, hétköznapi mércével mérhetetlen világának íratlan szabálya, hogy a klasszis folyamatosan lázadjon. Magától értetődő, hogy rendre próbálgatja, meddig mehet el. Mint Zahovic. Hogy nem cseresznyézik egy tálból Srecko Katanec kapitánnyal, az rendben van, elvégre hiúság is van a világon. A mestert tavaly Szlovénia legnépszerűbb emberének választották, a futballista pedig főszerepet vállalt abban, hogy így történjen. Ha nincs a világbajnoki részvétel, biztosan nem előzi meg még az államfőt is. Az is normális, hogy a spanyolok elleni vereség után a játékos az edzőt tette meg bűnbaknak, valahogy el kellett hárítania magától a felelősséget. Korántsem váratlan, hogy Katance a „Vagy ő, vagy én!” fölvetéssel igyekezett fölénybe kerülni, s nem vágott mellbe senkit sem, hogy a szövetség elnöke Zahovicra voksolt, elvégre van még két meccs a csoportban, egy vereség nem a világ.
Katanec azonnal közölte, ha nem küldik haza ellenlábasát, ő megy – a vb után. Beismerte tehát vereségét. Ez azonban kevés volt a játékosnak, nem csak győzni akart, a másik teljes megsemmisítésére vágyott. Vérszemet kapott, és ez lett a veszte. Nem elégedett meg azzal, hogy ország-világ megtudhatta, neki mindent szabad, a nap minden percében igyekezett bizonyságot szerezni rá. Föltehetően ezért piszkálta tovább Katanecet, ezért szított lázadást ellene az öltözőben, s végül ezért akasztott bajuszt a korábban mellette kiálló Zavrl elnökkel.
Ha egyszer valakinek mindent megengednek, okkal hiszi, hogy valóban mindent megtehet.
A fák azonban nem nőnek az égig, az elnök a sarkára állt, vállalta, hogy ellentmond korábbi önmagának, s hazazavarta a futballistát. Hogy önérzetéért meg kell-e fizetnie, az csak a csoportmeccsek után derül ki, de Zahovic esete már most több mint tanulságos. Nem jó, ha az ember a saját eszén is túljár.