Először bajnok a Paks

- Kosárlabda -

Fazekas Zoltán
2002. 06. 16. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Új bajnokot avattak a férfi bajnokságban. Fennállása során először nyerte meg az aranyérmet a Paks csapata, miután a három győzelemig tartó finálé utolsó, ötödik mérkőzésén hazai pályán 75–74-re jobbnak bizonyult a Körmendnél.
„Ez a harc lesz a végső” – mondogatták a döntő résztvevői és a szurkolók egyaránt a tegnapi, paksi találkozó előtt. Ez így is volt, hiszen a mindent eldöntő ötödik ütközet győztesének már aranyérmet akasztottak a nyakába. A tét rányomta bélyegét az első percekre, idegesen és kapkodva kezdett mindkét gárda és csak hét elrontott kísérlet után került először a labda a gyűrűbe, amikor a majd kétpercnyi gólcsendet Czigler büntetője szakította meg. Az egész találkozó rendkívül szoros volt, egyik fél sem tudott tetemesebb előnyre szert tenni.
A félidőben még három, az utolsó tíz perc előtt öt ponttal vezetett a Paks. A zárófelvonás az amerikai Madison duplájával és hárompontosával kezdődött, így kiegyenlített a Körmend (60–60), de erre egy 9–1-es szakasszal válaszolt a Paks, és már nyeregben érezhette magát. Mielőtt azonban a hazai közönség ünnepelni kezdhetett volna, Czigler és Fodor Gergő kipontozódása megviselte az Atomerőmű csapatát, így ismét feljött a szívósan küzdő vasi együttes. A végjáték hihetetlenül izgalmasan alakult, amely során a Körmend rendre elhibázta a büntetőket – Németh, a válogatott irányító egymaga hatszor rontott. Az utolsó körmendi támadásnál hárompontos kosárral egyenlíthetett volna a vendégcsapat, de Zsebe rálépett a vonalra, ezért a vele szemben elkövetett szabálytalanságért, csupán két személyit dobhatott, így végül, ha csak egyetlen ponttal is, de nyert a Paks, a tavalyi ezüstérem után idén, történetesen először magyar bajnok lett.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.