Horgásznak a dánok. Az idegeket megnyugtató horgászattal ünnepelte Uruguay elleni győzelmét a dán válogatott jó néhány futballistája. Morten Olsen szövetségi kapitány és nyugalomra vágyó játékosai Ulszan egyik tavacskájánál kerestek kikapcsolódást, míg a keret többi tagja az Argentína–Nigéria összecsapást nézte a televízióban.
Michel kritikája. Nincs kibékülve a Paraguay elleni mérkőzés játékvezetőjével Jomo Sono, a dél-afrikai válogatott szövetségi kapitánya. Szerinte a szlovák Lubos Michel túl sokszor fegyelmezett sárga lappal. „A bíró nyolc lapot osztott ki, pedig valójában nem volt durva a mérkőzés. Igaz, hogy fele-fele arányban kaptuk a lapokat a paraguayiakkal, de akkor is sokallom őket” – mondta Sono.
Hibátlan szurkolók. Különösebb rendzavarás nélkül telt el a világbajnokság első három napja. A rendezőknek még az angol szurkolók sem okoztak gondot, pedig előzőleg igencsak tartottak tőlük. Dél-Koreában mindössze négy külföldi zsebtolvaj ellen kellett eljárást indítani, Japánban pedig a legnagyobb gondot a hamisított jegyekkel üzérkedők okozták. Pozitívum, hogy eddig még senkit nem kellett ittasság miatt előállítani.
Névtelenek, számtalanok. A nigériai játékosok mezszámának és nevének láthatatlanságára panaszkodnak az újságírók. Az afrikai együttes vasárnap fehér felirattal ellátott világoszöld mezben lépett pályára, a futballisták kiléte így szinte ismeretlen maradt, hiszen amikor a napfény rávetődött a mezre, a halványzöld alapon a fehér felirat szinte láthatatlan lett. A svédek elleni pénteki összecsapáson várhatóan már fekete feliratok lesznek a nigériai mezeken.
Hiddink ígérete. Támadó szellemű futballt ígér Guus Hiddink, a dél-koreai válogatott szövetségi kapitánya együttesének keddi bemutatkozó mérkőzésén a lengyelek ellen. A szakember szerint az első perctől kezdve irányítani fogják a játékot, mert csak így lehetnek sikeresek. Hiddink szerint nincs esélytelen csapat, ezen a tornán bármi megtörténhet.
Foci, engedély nélkül. Észak-Koreában az állami televízió engedély nélkül sugárzott részleteket a világbajnokság két mérkőzéséről. A közvetítési jogokat birtokló Kirch-csoport vizsgálatot indított az ügyben. A kommunista vezetés alatt álló ország lakossága a Szenegál–Franciaország és az Írország–Kamerun találkozó góljait láthatta egynapos késéssel.
Nem öngól – gól. A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség Teboho Mokoenának ítélte a vasárnapi, Paraguay elleni mérkőzés (2-2) első dél-afrikai találatát. Eredetileg Estanislao Struway öngóljaként tüntették fel, mert Mokoena lövése a középpályás lábán irányt változtatva gurult a hálóba.
Szexbotrány sodorja válságba a spanyol kormányt
