Most kell a józanság

„A világ kénytelen ismét tudomásul venni bennünket!” – a szivárványsajtó túlzásait persze nem szabad túlértékelni, de a vastagon nyomtatott szalagcím ezúttal hitelesen tükrözi a német közvélemény érzéseit. A Szaúd-Arábia elleni 8-0 nemcsak a Nationalelf eddigi legnagyobb gólarányú világbajnoki győzelme, hanem gyógyír is egyben azokra a sebekre, amelyeket a válogatott az utóbbi időben ejtett a szurkolók lelkén.

Csak a pótselejtezőn jutott ki a vébére a háromszoros világbajnok nemzeti tizenegy, és most itt ez a rekorderedmény! A csapatfőnök Rudi Völler elsődleges feladata így most az, hogy közös nevezőre hozza a két szélsőséget: „Ne felejtsük el, hogy az ellenfél nem volt erős, de a nyolc gól akkor is nagy adag önbizalmat adhat a további meccsekre!” – vallja a kapitány, miközben mindenki a remekül sikerült 90 perc hőséről, a keret legfiatalabb tagjáról, a 23 esztendős Miroslav Kloséról beszél. A lengyel származású csatár három találatával olyan klasszikus góllövők nyomdokaiba lépett, mint Uwe Seeler, Gerd Müller, Rudi Völler vagy Jürgen Klinsmann.
Klose egyébként nemcsak mozgékonyságával, helyzetfelismerésével lopta be magát a nézők szívébe, hanem gól utáni szaltóival is. Igaz, ezúttal – az első gólja után – eltért az eddigi gyakorlattól, inkább tenyeréből csókot lehelt a rá összpontosító kamerába: „A csók szerelmi vallomás volt a barátnőmnek, Juliette-nek, aki iskolai vizsgái miatt nem jöhetett el Japánba!” – magyarázta a fiatal sztár, aki tavaly márciusban mutatkozott be a válogatottban, és azonnal győztes gólt szerzett (2-1) Albánia ellen. Családja 1987-ben települt át Lengyelországból, Miroslav sokáig csak törte a német nyelvet, amiért hosszú ideig gúnyolták. A család Rajna-Pfalz tartományban telepedett le, Klose az SG Blaubach-Diedelkopf csapatához igazolt, ott figyelt fel rá a Kaiserslautern. Három éve kötött szerződést az FCK-val, azóta a csapat egyik kulcsembere. Szerény, csendes és józan. A szombati győzelem után ennek megfelelően nyilatkozott: „Maradjunk a valóság talaján! Én is ezt teszem!”
Amíg a szövetségi kormányban domináló szociáldemokraták pártkongresszusán az SPD teljes vezérkara – élén Schröder kancellárral – a televízió előtt foglalt helyet, addig a német tv-társadalom közel egymillió tagja csak sötét képernyőt láthatott, noha a legmodernebbül felszerelt technikai berendezéssel, digitális szatellitantennával rendelkezik. A hazai közszolgálati állomások – ARD, ZDF – az utolsó pillanatban lemondtak arról, hogy a Távol-Keletről érkező képeket ezen az úton juttassák el a jól felszerelt háztartásokba. Nem tudták vállalni ugyanis azt a veszélyt, hogy magas büntetést kell fizetniük annak a Kirch Media társaságnak, amely a tv-jogokkal rendelkezik és kereskedik.
A spanyol Via Digital fizetéses állomás attól tartott, hogy az általuk dekóderrel felajánlott szignál a németek útján ingyen jut el a félsziget lakásaiba, ezért már korábban tiltakozott. Az ARD meg a ZDF különleges technikai berendezéssel akarta megoldani a gondot, de a módszer nem volt megbízható, így a Kirch Media letiltotta a digitális szatellit közvetítést, a tv-intendánsok pedig lemondtak a kétes kísérletről.
A nézők végül kénytelenek voltak a padlásról, vagy a pincéből gyorsan előkaparni a régen kiselejtezett szobaantennát, és annak segítségével rátalálni a mérkőzésre.