Megváltozott a rájátszás bevezetésével a női bajnoki rendszer, mégis akárcsak az utóbbi években, idén is az FTC és a Dunaferr összecsapásán dől el az aranyérem sorsa. A címvédő és az idei alapszakaszt megnyerő dunaújvárosi csapat azonban egyáltalán nincs irigylésre méltó helyzetben, hiszen az elsőségét a Népligetben kellene megvédenie a mai (18 óra, m1) szuperrangadón, ráadásul ehhez mindenképpen pontot kell szereznie Kiss Szilárd együttesének. Hiába hozott kétpontos előnyt az alapszakaszból a Dunaferr, miután a nagy riválissal döntetlenül zárt otthon (21-21); vereség esetén azonos pontszámmal végezhet a két csapat, s akkor az egymás elleni eredmény dönt.
– Radulovics kiválásával év közben nagyon nehéz helyzetbe kerültünk, s azt is komoly eredménynek tartom, hogy ennyire sikerült átalakítani a csapatot – mondta a rangadó előtt a Dunaferr vezetőedzője, Kiss Szilárd. – Akkor sem leszek elkeseredett, ha nem sikerül a pontszerzés, és nem mi nyerjük a bajnokságot. Csalódott akkor voltam, amikor a Fradival és a Cornexivel is döntetlent játszottunk otthon. Amióta a Dunaferrnél vagyok edző, még nem nyertünk a Népligetben, s miután az ellenfél idén otthon félelmetes, hatalmas bravúr kellene a sikerhez.
Pontosan öt éve, 1997-ben nyert a Népligetben a Dunaferr, s azóta a Ferencváros rendre kihasználta a hazai pálya előnyét. A két csapat tökéletesen ismeri már egymást, így aligha várható, hogy a két edző meglepetést okoz. Az FTC vezetőedzője, Németh András és Kiss Szilárd egyetért abban, hogy a helyzetkihasználás lesz a döntő, illetve hogy a hazaiak gyors indításait mennyire tudják megakadályozni a dunaújvárosiak.
Az utóbbi hetekben már teljes mértékben erre az összecsapásra készülhetett az FTC, s Németh András ezért még a győri rangadót is feladta. Az ottani vereség miatt ugyan most csak a győzelem elegendő csapatának a bajnoki címhez, viszont az edző néhány kulcsjátékosát pihentethette, s nem kockáztatta az esetleges sérülésüket.
– Azt hiszem, ezt a meccset akkor is hoznunk kell, ha rendkívül hosszú és fárasztó idény végén vagyunk, s emiatt nem is tudtunk mindig kellően a bajnokságra figyelni – teszi hozzá a BL-döntőt játszó együttes mestere. – Nagyra értékelem Kiss Szilárd munkáját, de most úgy érzem, a miénk erősebb csapat, s ezt a mérkőzésen kell igazolnunk.
Jó hír: megszűnhetnek a dugók az M7-esen
