Újból a csúcsra hajtanak

Salánki Miklós
2002. 06. 07. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Lovas sportunk legeredményesebb szakága, a fogathajtás hullámzó teljesítményt nyújt, a páros években kevésbé sikeres, mint a páratlanokban. Kettesfogat-hajtóink 1999-ben, valamint tavaly is egyéniben és csapatban aranyérmet nyertek a világbajnokságon, az idén viszont négyesfogat-hajtásban csatáznak a vb-n.
Fintha Gábor kapitány az év elején azt a célt tűzte ki, hogy olyan csapatot alakítson, amely felveszi a versenyt a nemzetközi élmezőnynyel. Az előző két hónapban három válogatóversenyt rendeztek.
– A kép biztatóbb, mint amire előzetesen számítani lehetett – magyarázta Fintha Gábor. – Kiderült, melyik az a négy fogat, amely kiutazhat a világbajnokságra. A rangsort Bozsik József vezeti Dobrovitz József, Váczi István és Juhász László előtt. Közülük az első három jelenleg Szilvásváradon edzőtáborozik, készül a június 25-én kezdődő aacheni derbire, amelyen világbajnoki erősségű mezőny indul.
A világ legrangosabb lovas versenyén lemérhető lesz, hogy fogathajtóink mennyit érnek a nemzetközi mezőnyben. A válogatott legbiztosabb hajtója Bozsik József, aki régi fogatába egy új lovat, Jankót is betanított, amelytől a lipicai négyes díjhajtása még látványosabb lehet. Dobrovitz József – aki hazai pályán Vecsésen nyerte a harmadik válogatót – erőssége a maratonhajtás, díjhajtásban viszont fejlődnie kell, ezt segítheti Prímás, amelyet Hódi Károlytól kapott kölcsön. A szilvásváradi Váczi Istvánnak viszont látványos fogatával a maratonhajtásban kell javulnia, hogy a nemzetközi mezőnyben előbbre jusson. A világbajnok Juhász László visszatérése eddig kanyargós úton történt, az elmúlt években sok lovat kipróbált, s ha végre összeállítja és betanítja a nemzetközi szintű négyest, akkor ismét felhajthat a csúcsra, ahol 1984-ban már járt egyszer.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.