A pénz beszél

Malonyai Péter
2002. 07. 05. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Úgy látszik, most Jan Ullrichon a sor. A héten a németet találták meg a kerekesek között, Ullrich egyesülete a Telekom pedig bejelentette, hogy a versenyző szervezetében tiltott szert találtak. Az eset első hallásra rejtélyes, egyébként pedig kissé komikus. Ullrichot ugyanis május végi műtéte után, a lábadozása során vizsgálták meg. Elképzelhető, mi lehet egyébként a szervezetében, ha a műtőasztalról fölkelve doppingváddal illethetik. Ha akkor is fönnakad a rostán, amikor esélye sincs arra, hogy belátható időn belül kerékpárra üljön.
Ezzel együtt, ha választanom kell, inkább szavazok Ullrichra, mint a Telekomra. Az istálló főnöke ugyanis kijelentette, ha a B próba is pozitív, azaz fehéren-feketén kiderül, hogy a versenyző doppingolt, akkor fölmondanak neki, hallani sem akarnak róla. Ez aztán a komédia! A Telekom világhírű alakulat, aligha hihető, hogy akármelyik versenyzője megfelelő orvosi háttér nélkül, a saját szakállára doppingol. Így aztán az elhatárolódó nyilatkozat az álszentség netovábbja.
Higgyék el, ez a nemtörődömség (ami, persze, nem csupán a kerekesekre jellemző) sokkal fölháborítóbb, mint a doppingolás. Az ugyanis, ha valaki tiltott szerekkel él, némi empátiával még megérthető, hiszen mindannyiunkban ott a vágy, hogy legeslegjobbak legyünk valamiben, hogy sokra vigyük, hogy az egyről a kettőre jussunk. Az viszont megbocsáthatatlan, ha az engedi el a kezünket, akinek a segítségével, mi több, az ő nagyobb dicsőségére vétünk a szabályok ellen.
Sokan hajlanak rá, hogy tűnjenek el a különféle tiltó listák. Az ausztrálok egykori csodafutója (világcsúcs 10 000 és 5000 méteren), Ron Clarke egyenesen odáig megy, hogy szerinte engedélyezni kellene mindenfajta szer használatát, legalábbis addig, amíg nem károsítják az egészséget. Clarke úgy véli, hogy a tilalmak feloldása, figyelembe véve a szteroidok izomnövelő és a vér vörösvértestecskéit szaporító EPO tulajdonságait, csak kiegyenlítené a mezőnyt. Jómagam egyetértek Clarke-kal, hozzátéve, hogy azt az edzőt, orvost, akárkit, aki fiatalkorúakat segít doppinggal, kirívóan súlyos büntetéssel sújtanám.
Mielőtt akárki is fölháborodottan gyalázni kezdene, gyorsan rögzítem, hogy mindezek csak szavak. Elszállnak, senkit sem érdekelnek, mint általában, ha a doppingról van szó. A szerek előállítása, forgalmazása ugyanis éppen úgy remek üzlet, mint a különféle ellenőrzések. Gondoljuk csak el, a gyógyszergyárak egymással versengve kutatják a hatásosnál is hatásosabb módszereket, az egyre nagyobb hatalmú laboratóriumok pedig azon vannak, hogy minél hatékonyabban kimutathassák a tiltott szereket. Ráadásul, ahogy a pirulák, ampullák, úgy a vizsgálat sem olcsó mulatság. És itt az újabb adalék az álszentség diadalára. A sportoló és a környezete a teljesítményfokozókért éppen úgy borsos árat kénytelen fizetni, mint az ellenőrzésért. Ördögi kör ez, előrevetíti annak árnyékát, hogy beszélhet akárki akármit, az üzleti haszon megköveteli, hogy mindig létezzenek ügyek.
Itt is a pénz beszél. De ő legalább őszinte.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.