Csak a táv lesz közepes!” – ezzel a jelszóval rendezik meg idén a 9. Syma Triatlon Balaton Nagydíjat Fonyódon, amely egyben a középtávú nyílt országos bajnokság. A győri Európa-bajnokság hivatalos utórendezvényére 300 indulót várnak, honi és külföldi versenyzőket egyaránt. Ez az egyetlen középtávú viadal, ahol a profik és az amatőrök is részt vehetnek, valamint a rövid és hosszú távon jeleskedő sportolók is összemérhetik tudásukat. 2001-ben 250 indulója volt a versenynek s a tavalyi győztesek jelen lesznek most is: Hóbor Péter, aki a legutóbbi viadal nagy meglepetését szerezve diadalmaskodott, valamint Molnár Erika, aki az Újpest színeiben már háromszor nyert ugyanitt. Ott lesz a rajtnál Kuttor Csaba is, aki az olimpiai távú magyar bajnokság győztese és utoljára nyolc éve indult ezen a versenyen.
– Nagyon kemény küzdelemre számítok, hiszen nyolc éve tapasztaltam, mekkora különbség van a rövid- és a középtávú versenyek között – emlékezett vissza Kuttor Csaba. – Akkor a futásra már anynyira elfáradtam, hogy a táv végén szinte csak sétáltam. Óriási szerepe lesz a taktikázásnak és a jó erőbeosztásnak.
A rendezvény megnyitójára 12-én, pénteken este 20 órakor kerül sor, majd másnap 11 órakor hajókürt jelzi a rajtot. Napközben a nézőket streetball és más szabadidős programok szórakoztatják a helyszínen, miközben az indulókra 2,5 km úszás vár a Balatonban, 80 km-t kerékpároznak Fonyódtól Várdáig és vissza, végül pedig 20 km-t kell futniuk Fonyód és Fonyódliget között. Mindezt várhatóan 35 fokos melegben, legalábbis a meteorológusok „forró” küzdelmet ígérnek a triatlonosoknak. Ennek ellenére a versenyzők között ez a legnépszerűbb nyári viadal, amelynek összdíjazása a tavalyi 710 ezer helyett egymillió forint lesz az idén, továbbá ugyanilyen értékben tárgynyereményeket kapnak a helyezettek.
Így közlekednek a vonatok a hétfő esti vihar után, mutatjuk a részleteket
