Ma rendezik meg az első fordulót s ezt követően további öt hétvégén keresztül tart majd – egészen az augusztus 10-i négyes döntőig – a 3. Dreher Strandvízilabda-bajnokság. A Magyarországon kiemelkedő népszerűségnek örvendő vízilabda nyílt vízi változatának idei küzdelemsorozatában 16 csapat vesz részt. A játékosokat – akik között igazi sztárokkal is találkozhat majd a közönség – nem csupán a játéklehetőség és a győzelem dicsősége kecsegteti, a bajnok csapat ugyanis elnyeri az egymillió forintos pénzdíjat is, s a további helyezettek sem járnak rosszul.
A strandpólót tengerek, tavak partjainál játsszák, a pálya területe a normál vízilabdapálya méretének éppen a negyede, 15´10 méter. Ennek megfelelően keskenyebb és alacsonyabb a kapu, a vízben pedig csapatoként egy időben csak három mezőnyjátékos és a kapus tartózkodhat. A strandvízilabdában szettek vannak, egy játszma hat gólig tart, a mérkőzésen az a csapat győz, amelyik két szettet megnyer.
A bajnokság rendezői minden hétvégén, valamennyi helyszínen amatőr csapatok jelentkezését is várják. Az amatőr torna mindig 15 órakor kezdődik.
Az országos bajnokság programja. Július 6.: 1. selejtező, Hajdúszoboszló. Július 13.: 2. selejtező, Eger. Július 20.: 3. selejtező, Orfű. Július 27.: 4. selejtező, Gyula. Augusztus 3.: elődöntő (nyolc csapattal), Velence. Augusztus 10.: négyes döntő, Balatonaliga.
Hódíthat a póló a strandon
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!