Újabb Williams-házidöntő

- Tenisz -

MTI
2002. 07. 04. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A legnagyobb természetességgel jutott be az angol nyílt bajnokság női döntőjébe az amerikai Venus Williams és húga, Serena. A címvédő Venus a belga Justine Henint, míg testvére a francia Amélie Mauresmót győzte le két szettben. Serena Williams már biztosan átveszi a vezetést a világranglistán nővérétől. Az előző tornán, a Roland Garroson szintén ők ketten jutottak a fináléba, ott Serena győzött.
Nehezen indult a Henin elleni mérkőzés Venus számára, hiszen a belga lány 2:0-ra elhúzott. Ekkor azonban váltani tudott a címvédő s ettől a pillanattól kezdve az előző évi ezüstérmes képtelen volt megakadályozni a győzelmét.
A férfiaknál tegnap elsőként Tim Henman jutott be a legjobb négy közé, a brit versenyző négyjátszmás küzdelemben késztette megadásra a brazil Andre Sát. A hazai közönség kedvence sikere után azt nyilatkozta: „Nem érdekel, hogy elődöntős vagyok, be akarok jutni a döntőbe, és meg akarom nyerni a tornát.” Henman 1998, 1999 és 2001 után negyedszer került a négy közé, de korábban minden alkalommal ez jelentette számára a végállomást.
Az első helyen kiemelt Lleyton Hewitt nagy nehézségek árán ugyan, de szintén elődöntős, és Henmannal játszik majd a fináléba jutásért.
Nagy meglepetésre a belga Xavier Malisse nyert az 1996-os győztes holland Richard Krajicek ellen, így biztos, hogy a férfiaknál új bajnokot avatnak.
Eredmények. Női egyes, elődöntő: V. Williams (amerikai, 1.)– Henin (belga, 6.) 6:3, 6:2; S. Williams (amerikai, 2.)–Mauresmo (francia, 9.) 6:2, 6:1. Férfi egyes, negyeddöntő: Henman (brit, 4.)–
Sa (brazil) 6:3, 5:7, 6:4, 6:3; Hewitt (ausztrál, 1.)–Schalken (holland, 18.) 6:2, 6:2, 6:7, 1:6, 7:5; Malisse (belga, 27.)–Krajicek (holland) 6:1, 4:6, 6:2, 3:6, 9:7.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.