- Labdarúgás -
Csank János vezetőedző a rá jellemző nyugalommal kommentálja a történteket. Szerinte nem eszik olyan forrón a kását, mint ahogyan főzik. Ahogy a klubváltásáról szóló pletykákkal, a Siófokkal kapcsolatos híresztelésekkel sem foglalkozik. Jelszava: maradjunk a tényeknél!
„Nem különleges a mi helyzetünk, ma mindenki eladó, mindenkit vihetnek, ha annak megvannak a jogi feltételei. Nem az én tisztem, hogy a klub üzleti tranzakcióval foglalkozzam, arra szerződtem, hogy felkészítem a játékosokat a mecscsekre” – mondja Csank, aki ezzel együtt nem tagadja: érzékenyen érintené, ha jó néhány futballista elhagyná Siófokot. Már csak azért is, mert ő híres arról, hogy kötődik a játékosaihoz. „Nem elég, hogy az edző kitalálja, mit játsszon a csapat, az is fontos, hogy az elképzeléseihez megtalálja a megfelelő embereket. Nekem ez sikerült Siófokon, bizonyság rá, hogy a hatodik helyen zártunk, s hogy csupán egyetlenegy kisiklásunk volt: a Kispesttől elszenvedett vereség” – magyarázza az edző.
Hiába áll felsőházat érő helyen a Siófok, Csank továbbra is azt vallja, hogy a bennmaradás a legfontosabb: „Egy újonc csapatnál soha nem lehet tudni, hogy képes-e a stabil produkcióra. Ezzel együtt nyilvánvaló kudarc lenne, ha tavasszal a kiesés ellen kellene küzdenünk, az őszi szereplés után ez egyértelmű. Azért is lenne jó, ha az első hat között zárnánk az alapszakaszt, mert akkor már nem eshetünk ki, nyugodtan építkezhetnénk a következő szezonra.”
A Siófok nem csupán a bajnokságban, hanem a Magyar Kupában is ott van a legjobbak között, ez azért erőt sugall. Az elődöntőbe jutásért a BKV Előrét kapta ellenfelül az együttes, azaz jók az esélyei a legjobb négy közé kerülésre. „Ha bejutunk az elődöntőbe, elégedett leszek, ott aztán minden megtörténhet, főként manapság, amikor az erőviszonyok igencsak kiegyensúlyozottak” – vázolja a jövőt az edző, aki óva int mindenkit attól, hogy messzemenő következtetéseket vonjon le a Siófokról érkező hírekből. „A hatodik helyen vagyunk, a kupában még állunk, ez tény, s ez a fontos. Hogy mit hoz a jövő, nem tudható, sem a szereplésünket, sem pedig az anyagi hátterünket illetően. Hadd örüljünk egy kicsit annak, hogy sikeresen szerepeltünk az ősszel…”
Durva szabályozás jöhet a fagyira, ez sokakat érint
