-ALPESI SÍ-
Egyelőre a meglepetések világbajnoksága zajlik St. Moritzban, hiszen a legtöbb számban alaposan fejre állt a papírforma, és az esélytelenebbnek tartott versenyzők nyernek. Különösen igaz ez a hét végére, amikor a legnagyobb érdeklődéssel kísért versenyt, a férfi és női lesiklást rendezték.
Hét közben az amerikai Bode Miller összetettben lepte meg az esélyesebb norvégokat, s a legutóbbi három vb-n győztes Kjetil-Andre Aamodt csupán bronzérmes, az 1993-as bajnok Lasse Kjus pedig ezüstérmes lett. A norvégok azzal vigasztalódhattak, hogy az éremszerzéssel beérték az öröktáblázaton a pályafutása során 11 vb-medálig jutó luxemburgi Marc Girardellit, akinél több érmet soha senki nem szerzett. Szombat óta pedig ezen a listán Aamodt már egyedül áll az élen, ám győznie nem sikerült.
Minden világbajnokságon a lesiklást követi a legnagyobb érdeklődés, s így volt ez St. Moritzban is, hiszen a svájciak már nagyon kiéheztek a sikerre. Az első három versenyszámban ez nem sikerült, szombaton azonban okkal reménykedtek. 1966 óta mindig svájci vagy osztrák versenyző nyerte a számot, ráadásul a házigazdák a férfiaknál utoljára 1997-ben éppen lesiklásban nyertek. Az akkori aranyérmes, Bruno Kernen ezúttal is jól ment, sokáig az élen állt, úgy tűnt, hogy megismétli hat évvel ezelőtti diadalát, hiszen az osztrák klasszisok egymás után mondtak csődöt. Sem a szuperóriás-műlesiklásban első Stephan Eberharter, sem a sérülése után bravúros ezüstéremmel viszszatérő Hermann Maier nem tudott beleszólni az érmek elosztásába, de a címvédő Hannes Trinkl is messze maradt a dobogótól. A svájci örömünnep mégis elmaradt, mert a legesélytelenebbnek tartott osztrák, Michael Walchhofer szenzációsan száguldott, sőt tőle alig maradt el Aamodt, aki ugyan csak ezüstérmes lett, ám 12 vb-éremmel az élre ugrott az örökranglistán.
Kernen bronzérmét követően vasárnap a női versenyzőikben bíztak a hazai szurkolók, s bár az első helyet nem tudták megszerezni, mégsem lehettek csalódottak. Akárcsak a férfiaknál, ezúttal sem az esélyesek végeztek a dobogón. Sokáig a svájci Corinne Rey-Bellet vezetett, s amikor már élete első világbajnoki győzelmét kezdte volna ünnepelni a 30 esztendős síző, akkor következett a kanadai Mélanie Turgeon. A tengerentúli lesiklóra csak kevesen figyeltek, mert ugyan évek óta szerepel a legjobbak között, világbajnokságon még soha nem állhatott dobogóra, sőt a Világkupa-sorozatban is mindössze egyszer nyert. Tegnap azonban végig fantasztikusan versenyzett, s 11 századdal megelőzte Rey-Belletet, aki végül annak is örülhetett, hogy az ezüstérmet megtarthatta, hiszen az edzéseken gyengén teljesítő Alexandra Meissnitzer az utolsó osztrák induló századra azonos eredményt ért el vele, így mindketten ezüstérmet vehettek át.
Egy templomot is súlyos kár ért a viharban
