-LABDARÚGÁS-
Helyezését tekintve az Újpest csapata az elit kategóriájába tartozik, hiszen dobogós helyről, a harmadikról várhatja a folytatást. Igaz, jelentős a hátránya, hiszen ahhoz, hogy behozza az előtte állókat, három meccset kellene nyernie a gárdának úgy, hogy közben a Fradi és az MTK ugyanannyiszor veszítsen. Erre valójában még akkor sincs sok esély, ha a labda gömbölyű voltáról szóló közhelyes bölcseletre gondolunk. Újpesten ezért a nemzetközi kupaszereplés, azaz a UEFA-kupa-indulás kiharcolása az elkövetkező hónapok elsődleges feladata. Hogy elérjék, azért csak egyet tehetnek: szorgalmasan gyűjtögetik a bajnoki pontokat. A másik esélyt, feltételezhetően a kényelmesebbet, már az elmúlt őszön elveszítették, hiszen dicstelen módon kiestek a Magyar Kupából – a harmadosztályú Tápiószecsővel szemben…
Búcsú tehát a kupától, s vele búcsú azoktól a szép tervektől és elképzelésektől, amelyek a Megyeri útiakat éltethették még akár egy évvel ezelőtt is. Jóval kevesebb ugyanis a mindenható pénz napjainkban Újpesten, mint volt. Így aztán, amint azt Gyulay Zsolt ügyvezető korábban is nyilatkozta lapunknak, csak arra van erejük és lehetőségük, hogy alaplángon működtessék a futballklubot, ami a jelenre azért biztosíték.
– Amire azonban ígéretet tettünk a játékosoknak, azt tudtuk, s remélem, tudjuk is tartani. Nevezetesen, hogy legalább ők ne érezzék a tornyosuló gondjainkat, csak arra összpontosíthassanak, amire szerződtek, a futballra – mondja Gyulay.
A pénz, ha néha némi késéssel is, de eljutott a zsebekbe, így aztán most már a labda a főszereplő. Olyannyira, hogy talán már túl sokat is szerepel, hiszen Szabó András vezetőedző szerint néhány játékosa már rá sem bír nézni. (Pedig labda nélkül nehéz bármit is elérni a futballban…) Ettől függetlenül nem csinál tragédiát a szakvezető abból – tegyük hozzá, nem is kell! –, hogy az edzőmecscseken nem mindig ment úgy csapatának a játék, ahogyan szerette volna. Márcsak azért sem, mert a január eleje óta itthon és Törökországban lejátszott 12 előkészületi mérkőzés közül kilencet megnyert a csapat, s csak hármat veszített el. Hogy mi mennyit ér, az úgyis a tétre menő meccseken derül majd ki.
Ami a bajnoki rajt egyhetes csúszását illeti, az ügyvezető nem szomorkodik miatta, mert így „legalább arra megvan az esély, hogy március második hetében futballra valóban alkalmas pályán fogadjuk a Siófokot. Most ugyanis képtelenek lennénk rá…”
S ha már szóba került a stadion, Gyulay elmondta azt is: ígéretet kaptak arra, hogy befejezik a pálya felújítását. Ez azt jelenti, hogy az idén kicserélik a gyepszőnyeget, megoldják a vízelvezetést, s ha minden igaz, fűtéscsövek is kerülnek a gyeptéglák alá.
A pénz- és pályagondoktól függetlenül a cél természetesen nem változott meg a liláknál. Elsődlegesen a csapatnak, a futballistáknak kell bebizonyítaniuk, hogy életképesek. Az életet pedig mi más jelenthetné, mint a nemzetközi szereplés joga. Az oda vezető első lépést jövő szombaton tehetik meg az újpestiek az Üllői úti stadionban.
Alaplángon a kupaszereplésért
Az Újpest labdarúgócsapata a bajnokság harmadik helyén várja a jövő szombati folytatást, a Ferencváros elleni Üllői úti rangadót. Az elsőségre – figyelembe véve a csapat nyolcpontos hátrányát a Fradival és az MTK-val szemben – viszonylag kevés az esély, ám a nemzetközi kupaszereplést egyértelmű célként tűzték ki maguk elé. Még akkor is, ha tudnivaló, a lilák pénzügyi gondokkal küszködnek, ám ezt – mint Gyulay Zsolt ügyvezető mondja – nem érzik, nem érezhetik meg a futballisták.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!