-LABDARÚGÁS-
A zalaegerszegi futballistákat irigyelhetik az itthoni kollégáik. A csapat a hét közepétől Cipruson, kellemes időben, kiváló pályákon készülhet a Debrecen elleni bajnoki rajtra. Az együttes csütörtökön már pályára is lépett Limasszolban – felemás sikerrel. Az A csapat 3-1-es vereséget szenvedett a Liberectől, a B gárda pedig
2-0-ra verte az orosz Habarovszkot.
„Nem keresek mentséget a vereségre, az utazás nem lehet az. A fárasztó vándorlásra legföljebb az ősszel hivatkozhattam, amikor tizennyolszor szerepeltünk idegenben, jószerivel nem is láttuk a saját pályánkat, amelyet akkor építettek át. A Liberec körülbelül három-négy centivel és ugyanennyi kilóval volt jobb a csapatomnál… Erősek, atlétikusak. Ezzel együtt sem a vereségből, sem a győzelemből nem vonok le különösebb következtetéseket. Játszanunk kell, mégpedig sokat, próbálgatni azt, amit néhány hét múlva a bajnokikon már látni akarok” – mondta Bozsik a péntek délelőtti limasszoli edzés után.
A BL-ben szerepelt csapatban nincs sok változás. Sőt… Gyakorlatilag mindenki hűséges maradt, mindössze ketten távoznak, közülük Ilics kapus, miután szó szerint megszökött Zalaegerszegről.
„Nem is terveztünk nagy változást, a keret tavaly is rendben volt, most is megfelelő. Céllal igazoltunk, a két távozó helyére.”
Ami a bajnokságból hátralévő tizenöt mérkőzést illeti, elmondta Bozsik, hogy az alapszakasz hátralévő öt meccsén azt kell elérniük, hogy biztosítsák a helyüket a legjobb hat között, amit nem lehet megoldhatatlan feladatok közé sorlni, hiszen a Siófok gyengülése eleve a Zete előrelépését valószínűsíti. A rájátszásban aztán a csapat megcélozhatja a harmadik helyet, mert „az Újpest mindössze öt ponttal áll előttünk, s amennyiben beválik az apró lépések taktikája, elképzelhető, hogy a dobogóra ugyanaz a három csapat jut fel, mint egy évvel ezelőtt.”
***
JÖTTEK, MENTEK. A csapattól két futballista, a jugoszláv kapus Ilics és a horvát védő, Budisa távozott. Az ő helyükre érkezett középső hátvédként a szerbiai Szabó és a finnországi kölcsönjátékból hazatért kapus, Bardi. A ZTE kerete húsz játékosból áll.
Az apró lépések taktikája
Sorozatunkban az alsóház bajnokához, a hetedik ZTE-hez érkeztünk. Ahhoz a csapathoz, amelyik szebb tervekkel vágott neki az idénynek. Az együttes, legalábbis a pontjait, a játékosállományát, a tudást és az anyagi helyzetet figyelembe véve, azok közé tartozik, amelyeknek a jelenleginél fentebb van a helye. A Cipruson edzőtáborozó csapat vezetőedzője is ezen a véleményen van, Bozsik Péter szerint ezért akár a dobogón is végezhet az együttes.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!