Basel-bravúr a Deportivo ellen

Most már a napnál világosabb, hogy Barcelonának jobban megy az európai elit ellen, mint otthon, hiszen míg a Primera Divisionban a kiesés ellen hadakozik, a Bajnokok Ligájában egyszerűen hengerel. Az Internazionale felett aratott keddi győzelmük a selejtezőket is beszámítva sorrendben a tizenegyedik sikerüket jelentette. Az Ajax Amsterdam szintén rendkívülit produkált, Ronald Koeman fiatal együttese remek játékkal pontot rabolt az Arsenaltól.

Szabó Martin
2003. 02. 20. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

-LABDARÚGÁS-
Nem sok esélyt adott a Barca az Internek, hiszen Saviola már a nyolcadik percben Toldo kapujába lőtt, majd a 30. percben Cocu kettőre növelte az előnyt. A szünet után a kis argentin gólpasszt adott Kluivertnek, amivel kialakult a 3-0-s végeredmény.
A lefújás után a Barcelona mestere, Radomir Antics természetesen Saviolát dicsérte: „Ebben a pillanatban akármihez nyúlunk, arannyá változik, ezért nagyon boldog vagyok. A csapat remekelt, Saviola azonban mindenki fölé nőtt. Túlteljesítette az elvárásaimat, labdát szerzett, gólt lőtt és gólpasszt adott, mi kell még?”
Az Inter edzője, Hector Cúper egyetértett Anticcsal, ő is úgy vélte, hogy Saviola valóban káprázatos formában játszott: „Rosszul védekeztünk, a Saviola–Kluivert duó szabadon járhatott-kelhetett a pályán. A vereség ellenére sincs semmi gond, hiszen korábban már kétszer nyertünk, van előnyünk.”
Antics hozzátette azt is, hogy a mérkőzés előtt azt kérte Saviolától, ne csak az előkészítésben jeleskedjék. „Mondtam neki, ha van esélye lőni, akkor lőjön, az első gól pontosan így született. Most hirtelen minden könnyűnek látszik körülöttünk, ennek ellenére én leszek az első érkező a következő edzésünkön.”
A mester korábban dolgozott a másik két nagy spanyol klubnál, az Atlético Madridnál és a Real Madridnál is, ebben a pillanatban azonban hithű barcelonainak vallja magát. „Nagy este volt, végre az igazi Barca trénerének érezhettem magam. Lasan-lassan a közönség is olyan csapatot láthat, amilyenre mindig vágyik.”
Az Ajax Amsterdamnál is teljes az öröm, okkal hiszi azt mindenki, hogy Ronald Koeman együttese hamarosan a nyolc évvel ezelőtti csapatot idézheti. A holland együttes tartalékosan lépett pályára az Arsenal otthonában, mégis pontot rabolt a Highbury-stadionból. Koeman szerényen nyilatkozott, nem mondta, hogy csapata rászolgált volna a győzelmre, ám Litmanen és Van der Vaart távollétében nagy tettnek minősítette a teljes csapattal felálló Arsenal elleni döntetlent.
„Tudunk jobban is játszani – vélte Koeman. – A jövő heti visszavágón ezt be is bizonyítjuk. Most jól védekeztünk, ám a középpályán könnyelműek voltunk, sok labdát elszórtunk, ezért akadozott a támadójátékunk. Az Arsenal nem tudta saját játékát játszani, azt hiszem, ehhez nagyban hozzájárultunk.”
Miután a csoport másik mérkőzésén a Valencia 1-0-ra nyert Rómában, jelenleg az Arsenal és az Ajax mellett a spanyol együttes is öt ponttal áll.
Éppen ezért meglehetősen kiélezett a harc várható. Pat Rice – ő helyettesítette a mérkőzés utáni tájékoztatón Arséne Wengert, aki anynyira berekedt, hogy elment a hangja –, az Arsenal pályaedzője szerint csapata ott lesz a legjobb nyolc között. „Szerintem nyerni tudunk Amszterdamban, és akkor továbbjuthatunk. A Roma esélyei sokat csökkentek, éppen ezért egy győzelemmel nagyot léphetünk előre. Az Ajax most jól védekezett, de a jövő héten támadnia kell, akkor majd meglátjuk, mire képes igazán.”
***
Bajnokok Ligája második csoportkör, 3. forduló, A csoport, az állás: 1. FC Barcelona 9, 2. Inter 6, 3. Newcastle 3, 4. Leverkusen 0. B csoport, az állás: 1. Arsenal 5 pont (4-2), 2. Ajax 5 (4-3), 3. Valencia 5 (2-1), 4. AS Roma 0. C csoport: Real Madrid (spanyol)–Borussia Dortmund (német) 2-1, AC Milan (olasz)–Lokomotív Moszkva (orosz) 1-0. D csoport: Manchester United (angol)–Juventus (olasz) 2-1, FC Basel (svájci)–Deportivo La Coruna (spanyol) 1-0.
UEFA-kupa, nyolcaddöntő, első mérkőzések, ma: Hertha BSC (német)–Boavista (portugál), Panathinaikosz (görög)–Anderlecht (belga), Slavia Praha (cseh)–Besiktas (török), Lazio (olasz)–Wisla Kraków (lengyel), Auxerre (francia)–FC Liverpool (angol), Malága (spanyol)–AEK Athén (görög), Celtic Glasgow (skót)–VfB Stuttgart (német), FC Porto (portugál)–Denizlispor (török).

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.