-VÍZILABDA-
Kiss Csaba csapatáról, a Sabadellről hamar kiderült a KEK-elődöntő első mérkőzésén, mennyire szívós, kemény együttes. Akcióból kezdetben ugyan nem nagyon boldogult a Sabadell a címvédő Vasas ellen, de az első néhány emberelőnyt magabiztosan kihasználta. A nyitó felvonásban a válogatott Daniel Ballart volt a spanyolok vezéregyénisége: két gólt lőtt ekkor, és törékeny alakja ellenére rendre a kapuhoz közel birkózott az angyalföldi bekkekkel. Tegyük hozzá, eredményesen, mert hiába tűnt úgy, hogy a hetvenkilós emberke bármelyik pillanatban vízbe fúlhat, nagyon jól tudta, mit csinál. Nem csupán a színészi teljesítménye volt feltűnő, de a játékintelligenciája is.
Somossy József vezetőedző is észrevette, hogy a 3-3-as első negyed után keményíteni kell a védekezésen: a kapu elé a Vasas-játékosok fején „átugorva” megérkező spanyolokkal nem szabad túlzottan kesztyűs kézzel bánni.
„Nem tetszett, hogy három gólt kaptunk az első negyedben, ezért változtattam. A hátralévő időben összesen szedtünk be anynyit, mint előtte” – így az edző.
A Vasas először 6-4-nél vezetett két góllal, majd 7-5-nél Varga Tamás rendkívül fontos emberelőny-találatával megvolt az áhított három.
A zárószakasz 8-6-tal kezdődött, de Madaras 2:35-tel a vége előtt visszaállította a háromgólos különbséget. Sőt, az utolsó percben emberelőnyt kapott a Vasas, ám hiába, mert Varga Dániel kapáslövése a kapufáról kipattant. Fontos lehetőség maradt ki, ráadásul kettős emberelőnybe kerültek a vendégek. „Ha most ezt belövik, meleg lesz a visszavágó” – futott át az agyakon. De kihagyták, mert a csapat esze, Ballart két másodperc után, gólhelyzet nélkül egyszerűen fölé vágta a labdát.
Három gól előny, aminek elégnek kell lennie az újabb KEK-döntőhöz, Somossy edző mégis azt mondta, a „közte négy” reálisabb lett volna. Majd hozzátette: a spanyolok játékstílusa miatt a visszavágón „résen kell lenni”, mert otthon valószínűleg hisztérikus hangulatot próbálnak majd teremteni.
Revánsot vett az Olimpiakosz Pireuszon a Domino-BHSE a tavaly májusi Bajnokok Ligája-döntőben elszenvedett vereségért. A BL Piros csoportjának rangadóján a Honvéd jó játékkal és remek kapusteljesítménnyel 12-7-re nyert Pireuszban, ami azt jelenti, hogy a négyes döntőbe jutáshoz már csak egy győzelemre van szüksége.
„Ez így van – fűzte hozzá Kovács István vezetőedző –, mi azonban csoportelsők akarunk lenni. Nem azért, hogy a final fourban, az elődöntőben esetleg elkerüljük az olasz Pro Reccót, hanem magunk miatt.”
*
KEK, elődöntő, első mérkőzések: Vasas–CN Sabadell (spanyol) 9-6 (3-3, 2-1, 3-2, 1-0) – gólok: Madaras, Varga T. 3-3, Mátyás, Varga D., Steinmetz Á. 1-1, illetve Ballart 3, Valles 2, Kiss Cs. 1. LukOil Szpartak Volgográd (orosz)–Posillipo (olasz) 4-8. Bajnokok Ligája, Piros csoport, 3. forduló: Olimpiakosz Pireusz (görög)–Domino-BHSE 7-12 (1-2, 2-4, 3-1, 1-5) – magyar góldobók: Bereczki, Molnár, Sugár, Fodor
2-2, Biros, Vári, Bárány, Kiss 1-1. Mladost Zagreb (horvát)–Nice (francia) 9-7. A csoport állása: 1. Domino 5 pont (33-25), 2. Mladost 5 (29-24) 3. Nice 1 (21-26), 3. Olimpiakosz 1 (20-28). Kék csoport, 3. forduló: Spandau 04 (német)–Pro Recco (olasz) 5-10.
Elsöpörték Magyar Pétert + videó
