Esély a teniszsportnak

-TENISZ-

2003. 02. 12. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Már teljesítette a 2003-ra kitűzött tervet a magyar Davis-kupacsapat, hiszen a férfiak a múlt héten Algériában visszajutottak az Euro-afrikai zóna II. csoportjába.
Taróczy Balázs szakmai igazgató elmondta: biztató, hogy a Bardóczky Kornél, Kisgyörgy Gergely, Fonó László, Kiss Sebő öszszetételű együttes fölényesen győzte le a legtöbb ellenfelét, még akkor is, ha az utolsó, tét nélküli mérkőzésén kikapott a házigazda Algériától.
Berényi János, a Magyar Teniszszövetség elnöke szerint most újabb esélyt kapott a hazai tenisz az előrelépésre, nem csupán azért, mert jövőre újra a II. csoportban folytathatja a Davis-kupacsapat, hanem mert az állami finanszírozás feltételei lényegesen jobbak, mint korábban bármikor.
„Noha a Magyar Olimpiai Bizottság objektív és szigorúan eredménycentrikus rangsorában csak a huszadik a tenisz, s így mindössze 6,2 millió forintos támogatáshoz jut, jóval nagyobb bevételt remélek a Nemzeti Sportszövetség (NSSZ) hétszázmilliós keretéből, amelynek szétosztásánál az eredményesség mellett a tradíciók, a sportág népszerűsége, elterjedtsége, a versenyzéssel járó költségek és sok más egyéb szempont is nagyon sokat számít – mondta Berényi, aki egyben az NSSZ elnöke, majd hozzátette: az is esélyt ad, hogy a tenisz bekerült a Heraklész-programba, így a szakminisztériumtól több tízmillió forintra számítanak az átfogó fejlesztési tervek keretében.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.