Ilyen is régen volt vívóversenyen! Szűkösnek bizonyult a Hilton bálterme, a később érkezők már csak állva nézhették a finálét. Versenyzőink az előzetes célkitűzést már teljesítették, mert Szabó Bence szövetségi kapitány az öt válogatott közül kettőt várt a legjobbak közé.
A legbiztosabban az Európa bajnok Boczkó menetelt, a tizenhat között például 15:8-ra verte Nyisztort. Kulcsár és Fekete sem idegesítette a híveit, Fekete a 32 között 15:4-re okította a lengyel Andrzejukot. A két hete a barcelonai Világkupa-versenyen érmes Kovács Iván a 32 között kikapott a német Reichtől, míg Imre Gézát, a húszéves svájci Steffen búcsúztatta el.
Balszerencsésen kezdődött az előadás, mert az első negyeddöntőben Boczkó bal lába megrándult, ezzel együtt folytatni tudta az osztrák Marik ellen. A világranglistán második helyezett osztrák versenyző határozottabban és pontosabban vívott, nyert is 15:9-re.
– A vereségemet nem akarom csak a sérülésemmel magyarázni – mondta Boczkó Gábor –, de főleg a hátramenetnél nagyon fájt a bokám. Remélem, minél előbb helyrejön, mert egy hét múlva válogató lesz, két hét múlva pedig újabb Világkupa-verseny következik.
A másik két magyar, Fekete és Kulcsár párbaja következett, amely nemcsak a pengék, hanem az idegek csatáját is hozta. Öt-öt után Fekete türelmesebb volt, átvette a vezetést, a Honvéd válogatottja keményen küzdött, egy-egy tusra feljött, de a BVSC versenyzője végül 15:13-ra jobbnak bizonyult nála.
– Az alapvető célomat, a döntőbe jutást elértem – magyarázta Kulcsár. – Fekete ellen már nagyon sokszor vívtam, sajnos az eddigi negatív mérlegemen most sem tudtam javítani.
Fekete az elődöntőben lehetőséget kapott arra, hogy visszavágjon Mariknak, az osztrák ugyanis szintén a négy között egyetlen tussal legyőzte. A visszavágás elmaradt, Marik 10:5-re elhúzott, s Fekete hiába próbálta meg a lehetetlent, simán kikapott (15:10).
– Felrobbanok a méregtől – bosszankodott a magyar bronzérmes –, mert Tatán, az edzőtáborban simán vertem Marikot.
Mariknak végül sikerült megnyernie a versenyt, a fináléban 15-11-re legyőzte az ukrán Gorbacsukot.
Fekete bronzérme a Tokajon
A 33. Tokaj Expresszre szombaton 30 ország 156 vívója szállt fel, a szerelvény vasárnap délután a legjobb nyolc versenyzővel a Hilton-Westend Hotel báltermében ért célba. A szépszámú közönség nagy örömére Boczkó Gábor, Fekete Attila és Kulcsán Krisztián egyaránt bejutott a fináléba, a férfi párbajtőr Világkupa-viadal történetében három magyar döntősre húsz éve nem volt példa.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!