Ismét a siker kapujában

Sütõ-Nagy Zsolt
2003. 02. 19. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Drámai csatában harcolta ki az Alba Volán jégkorongcsapata a Dunaferr ellen az Interliga-elődöntőben a továbbjutást, pedig az utolsó harmad előtt úgy látszott, eldőlt a csata. A székesfehérvári együttes az első mérkőzésen Dunaújvárosban 3-2-re nyert, majd hazai pályán már 3-1-re vezetett. Egy pillanatra úgy látszott, ki is ütheti ellenfelét az Alba Volán, mert Sille újabb gólt lőtt, ám Árkovics tévesen érvénytelenítette a találatot. A Dunaferr – kihasználva a bizonytalankodó Budai Krisztián hibáit – a harmadik harmadban egyenlített, majd az utolsó percben a győztes gólt is megszerezte. A továbbjutás végül a hosszabbításban dőlt el.
– Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem vert ki a veríték a hajrában, hiszen sokáig nagyon simának tűnt a meccs – idézi fel az izgalmakat id. Ocskay Gábor szakosztály-igazgató. – A második harmadban a szezon egyik legjobb teljesítményét nyújtotta a csapat, ám be kell ismerni, az idény során először betlizett Budai, s ezt használta ki az ellenfél.
Ebben a szezonban a tegnapi volt a tizedik összecsapás a két együttes között, s bár nyomasztó a fehérváriak fölénye – hétszer nyertek –, a dunaújvárosiak eddig éppen a legfontosabb mérkőzéseken kerekedtek felül. A Kontinentális Kupában ezzel a sikerrel jutottak el a 3. fordulóba, míg a Magyar Kupa döntőjében büntetőkkel győztek.
– Ennek ellenére nem éreztem a meccs előtt, hogy különösebben tartanának a játékosok az ellenféltől, nincs Dunaferr-fóbiájuk, de a tipikus magyar betegséget nem először tapasztalom. Ha megszerzik a vezetést, remekül jégkorongoznak, ám ha egyenlít az ellenfél, akkor pánikba esnek, és tudásuk felét sem képesek nyújtani. Ez nemcsak ránk, a válogatottra is igaz. Az már a szezon korábbi meccsein is látszott, hogy az elődöntőbe jutó négy csapat nagyjából azonos tudású, éppen ezért a döntőben sem számíthatunk könynyű mérkőzésekre. Arra azonban büszkék vagyunk, hogy harmadszor játszhatunk a fináléban, s jó lenne végre el is hódítani a trófeát.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.