Csupán egyetlen pontot kellett szereznie a Herz-FTC-nek a Bajnokok Ligájában tegnap, hogy az utolsó forduló eredményétől függetlenül bejusson a negyeddöntőbe; s ez egyszerű feladatnak tűnt, hiszen a norvég Nordstrandot idegenben is legyőzte az együttes. A népligeti találkozó első néhány percében ugyan meglepetésre 3-1-re még a vendégcsapat vezetett, ám a félidő közepén fokozatosan átvette az irányítást a Fradi, s ettől kezdve egy pillanatig sem volt kétséges a győzelem. A szünetben 17-10-re vezetett már a magyar bajnok, s miután a folytatásban sem lankadt a lendület – az elmúlt hetek botladozásai miatt Németh András vezetőedző nem is hagyta volna –, csak a különbség mértéke volt kérdéses. A 35-22-es siker után az FTC már negyeddöntős, s a csoportelsőség a jövő vasárnapi Viborg elleni mérkőzésen dől el.
A KEK nyolcaddöntőjének első mérkőzésén Rosztovban lépett pályára a Győr, s 26-22-es vereséget szenvedett az orosz orosz Don Rosztovtól, a visszavágóra szombaton Győrben kerül sor.
Az EHF-kupa nyolcaddöntőjében három magyar együttes is pályára lépett, ám a Debrecen már a sorsolás ismeretében sem számított esélyesnek a továbbjutásra, ezért le is mondott a pályaválasztói jogról, s mindkét találkozót Dániában játszotta le. A debreceni csapat szombaton 38-23-ra, vasárnap 42-29-re kapott ki a Slagelsétől, így kiesett.
Ugyancsak idegenben szerepelt a Cornexi, s a Rapid Bucuresti otthonában 31-27-re kapott ki. A négygólos hátrány behozható.
Szombaton egyedül a Dunaferr tudott győzni, igaz, ez elvárható volt a dunaújvárosi csapattól, hiszen a bajnokság listavezetőjeként a harmadik számú spanyol klubot, az Akaba Bera Bera San Sebastiant fogadta. A spanyolok agresszív védekezésükkel alaposan megzavarták a magyar együttest, amelyben különösen az átlövők szenvedtek. Ennek ellenére fokozatosan elhúzott a Dunaferr, a félidőben 13-9-re vezetett, sőt a fordulást követően többször is hét gól volt az előnye, ám a hajrában számos esetben is hibázott a dunaújvárosi csapat, s végül ötgólos előnnyel (38-18) kellett megelégedjen. A Dunaferr kemény küzdelemre számíthat Spanyolországban, s alaposan fel kell készülnie a vasárnapi találkozóra, ha nem akar úgy járni, mint a BL-selejtezőben, ahol szintén spanyol ellenféllel szemben búcsúzott.
Több mint tízezer riasztást kaptak a tűzoltók a vihar miatt
