-AUTÓSPORT-
Amikor ifjabb Tóth János 1996-ban elindult élete első világbajnoki futamán, a San Remo-ralin, az nagyon nagy dolognak számított, s emiatt hatalmas érdeklődés kísérte a szereplését. Az akkor kétszeres magyar bajnok pilóta Gergely Ferenc navigátorral a remek 11. helyen végzett egy Toyota Celica GT-Fourral. A második alkalomra két évvel később, 1998-ban került sor, ekkor az ifj. Tóth, Gergely duó (Toyota Corolla WRC) 15. lett. A sort Hideg Krisztián folytatta 2000-ben, amikor a Korzika-ralin az N csoport negyedik helyén zárt.
Újabb, több mint két esztendő elteltével Szabó Gergő mutatkozott be a vb-mezőnyben a januári Monte Carlo-ralin, de nem ért célba, mert Corolla WRC-je a második napon felmondta a szolgálatot. Január végén Benik Balázs, majd pedig Fülöp Rajmund is bejelentette: elindul a Török-ralin, amely akárcsak ők, szintén újonc a vb-sorozatban. Ha ez így megy tovább, minden versenyre jut majd egy magyar.
Dudás Gyula, a Magyar Nemzeti Autósport-szövetség rali szakágának vezetője szerint ettől nem kell tartani, a magyar versenyzők a hazai bajnokságra való felkészülés gyanánt vesznek részt vb-futamokon.
„Nekem nyilvánvaló, hogy indulásuk a felkészülést szolgálja – mondja Dudás. – Egyébiránt úgy gondolom, abban a szövetségnek is segítséget kell nyújtania a későbbiekben, hogy a legtehetségesebb magyar pilóták megmérethessék magukat a nemzetközi színtéren. Szeretnénk, ha a most elkezdődött négyéves ciklus végén legyen a szövetségnek kerete arra, hogy akár több versenyző részvételéhez is hozzá tudjon járulni. Egyébként meggyőződésem, hogy Magyarország a remek pályák és a ralisport népszerűsége miatt megérett arra, hogy belátható időn belül vébéfutamot rendezzen. A távlati célunk tehát egy világbajnoki verseny.”
Benik Balázs egy M-Sport nevű cég (a Ford gyári csapatának „leányvállalata”) jóvoltából jelentős segítséget kap alkatrészellátásban és szervizelésben a Török-ralin.
„Tavaly a cég egyik angol mérnöke versenyről versenyre járt velünk a magyar pályákon, így fokozatosan szoros kapcsolat alakult ki a csapatom és az M-Sport között. Ennek köszönhető, hogy most élvezem a támogatásukat” – mondta Benik, aki egy 2002-es fejlesztésű Focus WRC-vel indul el a jövő hét végi versenyen. A 2002-es magyar bajnokság ezüstérmese további két vb-erőpróbán venne részt az idén, ezek közül az egyik valószínűleg a Brit-rali lesz.
„Minden a hazai bajnokság állásától függ. A jövő heti lehetőségben az a legjobb, hogy három nap alatt annyi versenykilométert autózhatok, mint itthon egy fél idény alatt. Ezért a legfontosabb, hogy célba érjünk, és megfeleljünk a saját elvárásainknak” – fűzte hozzá Benik, aki Rácz Bence navigátorral ma hajnalban útnak indult Törökország felé.
A másik magyar résztvevőt, Fülöp Rajmundot tegnap nem sikerült elérnünk.
Több száz ingatlant zúzott le a vihar keleten + videó
