Soha nem indult még ennyi ország birkózója a Magyar Nagydíjon, mint amennyien az idén szőnyegre lépnek – hangzott el többek között a hétvégi kötöttfogású birkózógála szombathelyi sajtótájékoztatóján.
A szombati és vasárnapi eseményen négy földrész 31 országa képviselteti magát. (Az eddigi rekord 22 volt). Az indulók között öt világbajnok és 15 kontinensbajnok is szőnyegre lép a Művelődési és Sportházban rendezendő eseményen. Az európai csapatok szinte mindegyike a legerősebb összeállításban érkezik a Vas megyei városba, amelyik először ad otthont a viadalnak. A magyar szövetség öt évre szóló szerződést kötött a szombathelyi önkormányzattal, s ennek értelmében 2007-ig biztosan itt vetélkednek majd a birkózók.
A magyar színeket a teljes élmezőny képviseli, egyetlen kivétel van. A sérült Berzica Tamás nem indulhat, ám hogy mégis legyen „érdekes ember” a kategóriában, arról az a Bárdosi Sándor gondoskodik, aki 85 kg-ról fogyasztva lép küzdőtérre a 74 kilósok között.
Egy kihívásos találkozóra is sor kerül: az FTC válogatottja, a junior Eb-ezüstérmes Szabó Péter páros mérkőzésre invitálta a szlovákok felnőtt Eb-negyedik helyezettjét, Bátky Attilát.
Rekordnevezés a Magyar Nagydíjra
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!