-LABDARÚGÁS-
Kis város, különösebb futballtradíció és nagy sikerű múlt nélkül – mondott dióhéjnyi véleményt Sopron labdarúgásáról a szeptemberben kinevezett vezetőedző, Komjáti András. Ez a „múlttalanság” egyben akár azt is jelentheti, hogy magasan szárnyaló terveket nem szőnek, nem is szőhetnek arrafelé, hiszen minden csupán arra jogosíthatja fel a városban a fociért dolgozókat, hogy elérjék azt a célt, amelyet már a nyári rajt előtt felvázoltak. Nevezetesen, hogy a csapat megőrizze – azt azonban magabiztosan – az első osztályú tagságot.
„Erre megvan a lehetősége és az esélye a csapatnak még úgy is, hogy meggyőződésem szerint az elmúlt hét földindulása után is teljes lesz az élvonal mezőnye. A Siófok már jelezte, hogy indít csapatot, s szerintem a Dunaferr sem lép vissza. Tőlük függetlenül is hiszem, hogy megszerezzük, helyesebben megőrizzük az első osztályt jelentő helyezésünket. Nálunk rend van és nyugalom, ami nem kevés manapság” – véli Komjáti.
A csapat keddi, az osztrák Mattersburg elleni edzőmérkőzésén az edző már beállította a csapatba az újakat is, a négy most érkezettet. Közülük Bagoly gólt is is szerzett.
„Az átigazolásainkról örömmel mondhatom el, hogy kitűnően sikerültek. Elöl is, középen is és hátul is erősebb lehet az érkezőkkel az együttes. Természetesen örömmel vettem volna, ha még mások is jönnnek, de nem vagyok elégedetlen. Meggyőződésem, hogy a régi csapat, vegyítve az újakkal, megszerzi azt az örömöt a szurkolóknak, hogy az őszt is az élvonalban kezdi.”
Az, ami ma elvárható, nem volt ilyen biztos a szezon első fordulói után. Nem kezdett jól a Sopron, amit az is bizonyít, hogy a tavaszszal meggyilkolt Simon Tibor helyére érkezett edzővel, Bognár Györggyel szerződést bontott a klub. Ekkor érkezett Komjáti, s ha nem is írt sikertörténetet, de azt elérte, hogy a csapat a nyolcadik helyen várja a tavaszt, négy ponttal megelőzve az utolsó helyezett Kispestet.
„Ha akarom sok, ha akarom, kevés a négy pont. Mivel az első fordulóban olyan ellenfélhez utazunk, amelyiknek legalább anynyira, ha nem jobban kellenek a pontok, nem nevezhetem soknak az előnyünket, s kellemesnek sem a békéscsabai vendégszereplést. Egy-egy győzelem, illetve vereség alapvetően változtathat a tabella állásán, mivel az utolsó és a nyolcadik között csak kicsi a különbség. Minden meccsen izzadni kell, s biztos vagyok abban, hogy idegenbeli bravúrra is szükség lesz.”
Ezt a bizonyos izzadást szombattól Törökországban folytatja a csapat, amelyik egy hetet tölt Antalyában, s hogy legyen valódi futball is, négy meccset játszik egy hét alatt a Komjáti-csapat.
A tempó akár „angliainak” is nevezhető, még akkor is, ha nem a MU lesz az ellenfél. Igaz, bent maradni sem a Premier Leauge-ben kell…
***
JÖTTEK, MENTEK. A csapathoz négy új játékos érkezett: Lambulics és Lazics (fél évre az MTK-ból), Bagoly és Balaskó (másfél éves szerződéssel a Dunaferrtől.) Ketten távoztak: Komódi és Berger.
Orbán Viktor: Európa bajai az ukrán háborúból erednek + videó
