Az elmúlt évekhez képest módosult a viadal, ezúttal csak a férfiak léptek tatamira. A Kecskeméti Judo Club versenyzője, az Európa-bajnok, kontinens-ranglistavezető 23 éves Ungvári Miklós a néhány héttel ezelőtti oroszországi versenyen csupán egy győzelemig jutott, ami semmire sem volt elegendő. Ezúttal azonban nem akadt egyetlen ellenfél sem, aki meg tudta volna állítani őt. A ceglédi születésű fiatalember előbb a román Danculeát, majd a francia Boucheraou-t – őt mintaszerű, ippont érő leszorítással –, aztán a tunéziai világbajnokot, Loufinit győzte le. A döntőért a spanyol Penasnak sem volt maradása a küzdőtéren, Ungvári őt is ipponnal verte, s így már készülhetett is a fináléra a kubaiak vb-bronzérmese, Arencibia ellen.
A látványos, ám akciókat nem hozó öt perc után a hosszabbításra maradt a döntés. A több erő a magyar versenyzőben maradt, s amikor a küzdelem kilencedik percében a bíró megintette a kubait, Ungvári boldogan vehette tudomásul, hogy elfelejtheti a gyenge moszkvai szereplést – Hungária Kupát nyert.
– A verseny előtt élénken élt bennem az oroszországi verseny, ami zavart is. Miután azonban sorra értem el a győzelmeket, megnyugodtam, s amikor a francia ellen ippongyőzelmet arattam, már a végső győzelem is megfordult a fejemben. A kubaival kétszer mérkőztem korábban, s mindkétszer ipponnal kaptam ki tőle. Most végre megtört a rossz sorozat – mondta a kecskeméti dzsúdós.
A vasárnapi folytatásban az olimpiai bajnok Kovács Antal is érdekelt volt a 100 kilósok között. A paksi cselgáncsozó a harmadik helyen végzett.
A súlycsoportok győztesei. 60 kg: Tokuno (japán). 66 kg: Ungvári (magyar). 73 kg: Li (dél-koreai). 81 kg: Kvon (dél-koreai), 90 kg: 1. Grekov (ukrán), 100 kg: 1. Gill (kanadai), … 3. Kovács (magyar). +100 kg: 1. Sotnyikov (ukrán).
Ungvári aranyérme a Hungária Kupán
Szombaton és vasárnap rendezték meg a SAP-csarnokban a cselgáncsozók hagyományos, 38. alkalommal lebonyolított Hungária Kupa viadalát, amelyen ezúttal 38 ország 220 dzsúdósa lépett a tatamira. Az A kategóriás verseny első napján a magyarok közül a 66 kilós Ungvári Miklós szerzett elsőséget.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!