-LABDARÚGÁS-
Hogy a bajnoki folytatással egyenrangúnak ítélik meg az érdekelt csapatok edzői a kupaszereplést, arra a legjobb példa az lehet, hogy a Ferencváros és az MTK bajnoki felkészüléséről szólva Garami József és Egervári Sándor sem felejtette el megemlíteni, hogy a hétvégi rajt előtti kupatalálkozó legalább olyan fontos, mint a sikeres bajnoki szereplés. Ennek oka az említett két csapat esetében egyértelmű, hogy miért, elegendő rápillantani a tabellára. A zöldek és a kékek egyaránt 38 ponttal állnak az első, illetve a második helyen, vagyis egyikük sem lehet biztos a végső győzelemben. Így aztán az ezüstéremmel, vagy éppen a kupasikerrel érhető el a vágyott cél, amelyhez a negyeddöntők fontos lépést jelentenek.
A papírformát tekintve a FTC-nek és az MTK-nak egyaránt győzelemmel illene kezdeni a tavaszt. Részben, mert mindketten hazai pályán játszanak, részben pedig, mert e két gárda a játékosállományát és a lehetőségeit tekintve vitathatatlanul kiemelkedik a magyar mezőnyből. A zöld-fehéreknél sok a sérült, Garami öt játékosára nem számíthat ma, s feltételezhetően így lesz ez a szombati Újpest elleni bajnokin is. Az MTK sérültjei felépültek, ágynak dőlt viszont Zavadszky és Molnár, így az ő játékuk csak kedden reggel válhat biztossá. Egervári és csapata, függetlenül a Dunaferr sikeresnek éppenséggel nem nevezhető elmúlt hónapjaitól, a lehető legkomolyabban készül a meccsre, mert tudja: a dunaújvárosiak minden szalmaszálba belekapaszkodnak.
A Sport utcai találkozó háromesélyes, hiszen a siófokiaknál is történt egy s más az elmúlt időben (pénzhiány…), ami nem az egységüket és az optimizmusukat erősítette. Ennek a tükrében a BKV Előre akár hőstettel is szolgálhat hazai pályán. Debrecenben a pálya állapota legalább olyan nehéz feladat elé állíthatja a hazaiakat, mint az ellenfél, a Sopron. A találkozót a Vágóhíd utcai pályán rendezik meg, ahol legfeljebb négyezer néző foglalhat helyet.
*
A negyeddöntő párosítása, ma: MTK Hungária–Dunaferr, Hidegkuti stadion 16 óra, FTC–Zalaegerszeg, Üllői út 18. Szerda: BKV Előre–Siófok, Sport utca 14, Debrecen–Sopron, Vágóhíd utca 16.
Focirajt kupamérkőzésekkel
Ma és szerdán két-két mérkőzéssel rajtol az idei labdarúgószezon. A pénteki bajnoki folytatást megelőzően a Magyar Kupa nyolcaddöntői vannak műsoron, a továbbjutás egy találkozón dől el, a hazai pályán játszók tehát előnyt élveznek. Így például a két keddi mérkőzés fővárosi szereplője, a Ferencváros és az MTK. Szerdán az egyetlen másodosztályú, a BKV Előre, valamint a Debrecen lesz a pályaválasztó. Az érdekelteknek a továbbjutáson túl elsősorban azért kell imádkozniuk, hogy a pályák alkalmasak legyenek a játékra.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!