A Magyar Távirati Iroda kedden este talán éppen akkor adta ki a hírt, amely szerint a Magyar Labdarúgóliga, megváltoztatva az eredeti döntését, megszorítás nélkül engedi be a szombati Ferencváros–Újpest bajnokira a vendégszurkolókat, amikor az Üllői úton éppen összevertek a drukkerek egy biztonsági őrt. A sajátjukat, a saját pályájukon dolgozót. A mérkőzés lefújása után, több ezer ember szeme láttára.
Az ilyen tettekről néhány éve még úgy beszéltünk, hogy borzasztó, hogy tarthatatlan, hogy azonnali és szigorú intézkedésekre van szükség. Ma már nem is mondjuk, mert felesleges. Tudomásul veszszük a tényeket, hosszabb-rövidebb cikkben megírják az újságok, amelyeket feltételezhetően azok a kigyúrt legények is elolvasnak, akik ott voltak, akik vertek, s akik talán éppen most mesélik büszkén a haveroknak, hogy „helyretettük egy kicsit a gyereket…”
Szombaton Fradi–Újpest lesz az Üllői úton. Egyike a „tradicionálisan problematikus” (idézet a liga hivatalos közleményéből, amely magyarul anynyit jelent: botrányos, balhés) meccseknek.
A keddi kupamérkőzés nem volt az. Talán négy-ötezren ültek a lelátókon, volt egy rossz, felejtésre méltó, végül ferencvárosi győzelmet hozó találkozó. A futballszakmai része ezzel akár le is zárható a kupanegyeddöntőnek, több szót ugyanis nem érdemel.
Az viszont igen, hogy amikor a liga székházában, a zöldek és a lilák vezérszurkolóival folytatott megbeszélés után megszületett a korábbival szöges ellentétben álló döntés, talán éppen akkor kergették végig a pályán a szerencsétlen biztonsági őrt. Ha ez, mondjuk, néhány órával korábban történik, a liga vezetője feltételezhetően nem enged. Nem megy bele abba, hogy megváltoztassa a korábbi döntését. Függetlenül attól, hogy az jó vagy rossz, s törvényes-e. Szombat délután és este azonban, az „előmeccs” tapasztalatai alapján, neki is számolnia kell azzal, hogy embertelenül kemény dolga lesz…
De vajon kinek?
A ferencvárosi rendezőknek? A biztonsági őröknek? (A keddi verés után ezt akár el is felejthetjük…) A rájuk vonatkozó szigorú rendszabályok miatt tehetetlen rendőröknek?
Biztos nekik is, de a magam részéről azokat az embereket, azokat a meccsre még a labdarúgás miatt járókat sajnálom, akik e mostani balhé után más programot keresnek maguknak. Igazuk van, s a szívem szerint azt mondanám, ne is menjenek ki az Üllői útra. Mivel azonban ezt, mint sportújságíró, hivatalból sem hirdethetem, csak a fohász marad: Isten óvja meg a becsületes, a tisztességes szurkolókat, akiknek a kedvét már a bajnoki rajt előtt elvették a mifelénk labdarúgásnak nevezett játéktól.
A liga döntése értelmében tehát meglehet a lila-fehér szurkolók tízszázalékos részesedése az Üllői úti férőhelyekből. Részben, de hangsúlyozottan csak részben, ennek is köszönhető, hogy a balhé esélye gyakorlatilag száz százalékra nőtt.
Egy ötlet, amitől sokan kedvet kapnak a napi motorozáshoz
