-LABDARÚGÁS-
Minden bizonnyal az év legnyugodtabb mérkőzésére készülhet a Ferencváros. Hazai környezetben, ám a túlzottan is szigorú UEFA-döntés értelmében – a tavalyi Stuttgart elleni kupatalálkozón tapasztalt rendbontások miatt –, zárt kapuk mellett, szurkolók nélkül fogadja az FTC az erősnek éppen nem nevezhető máltai együttest, a Birkirkarát. Az első találkozó után a mindig óvatos és diplomatikus Garami József edző is úgy vélte, túl vannak a nehezén. Tény, a Fradinak szó szerint játék lesz a ma esti 90 perc. Ennél sokkal fontosabb a csapat számára, hogy a szombati örökrangadón megszerezte az idei első győzelmét, ami azt jelentette, hogy megkezdte a felzárkózást.
Garami József elmondta, hogy a ma esti összeállítás egy helyen kérdéses. A húzódással bajlódó Gera valószínűleg kihagyja a mérkőzést. A tervezett kezdőcsapat a következő: Szűcs – Vukmir, Dragóner, Kiss – Bognár, Zováth, Lipcsei, Leandro (Szkukalek) – Rósa, Sasu, Penksa.
A bajnokság eddigi négy fordulójában a vártnál szerényebben szereplő Debrecen a litvániai 1-1 után jó esélyekkel várja az UEFA-kupa 19 órakor kezdődő selejtezőjét az FK Ekranas ellen. Szentes Lázárnak gondot okoz Sándor Tamás sérülése. A rutinos irányítót szombaton Siófokon le kellett cserélni. Vérömleny keletkezett a lábában, orvosi kezelésre jár, kérdéses a szereplése.
*
Nem a ma esti találkozóval kapcsolatos, de a Ferencvároshoz kötődő hír, hogy az utóbbi napokban már számtalan helyen és módon megünnepelt Baumgartner Zsoltot kedvenc futballcsapata, az FTC is köszöntötte annak kapcsán, hogy sporttörténelmet írt a Forma–1-es Magyar Nagydíjon.
*
Az UEFA-kupa-selejtezők tegnapi eredményei: Zsenyisz (kazah)– Zizkov (cseh) 1-3, továbbjutott: Zizkov 6-1-gyel. Atlantis (litván)– Groclin (lengyel) 1-4, tj.: Groclin 1-6-tal. Ma 39 mérkőzést rendeznek. A BL-selejtezőben a Celtic–MTK találkozó lapzárta után ért véget.
Az FTC zárt kapus meccse
A Ferencváros toronymagas esélyese a ma esti UEFA-kupa-selejtezőnek (MTV, 20.10). A zöld-fehérek az első mérkőzésen 5-0-s győzelmet arattak a máltai Birkirkara otthonában, így az Üllői úti visszavágó csupán formalitás. Ugyanebben a kupában a DVSC az idegenbeli 1-1 után hazai pályán kiharcolhatja a továbbjutást.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!