Hétfőn megkezdődött New Yorkban az amerikai nyílt teniszbajnokság, amelyen két magyar – Mandula Petra és Czink Melinda – is rajthoz állt az 1. fordulóban. Mérkőzéseikre lapzártánk után került sor. Eldőlt, hogy a pályafutását befejező Pete Sampras, valamint a sérülések miatt visszalépő Serena és Venus Williams után újabb sztár hiányzik majd a viadalról. A mezőny legidősebb tagja, a 46 esztendős Martina Navratilova társa betegsége miatt mondta le a részvételt.
Navratilova az indiai Leander Paesszel vegyes párosban indult volna, ám társa az utóbbi hetekben folyamatosan rosszul érezte magát. A világ egyik legjobb páros teniszezője szerdán jelentette be: betegsége miatt nem indul a hétfőn kezdődő US Openen, így állandó partnere, az élő legendának számító amerikai Martina Navratilova is lemondta a szereplést a viadalon.
A 30 éves indiai játékost a közelmúltban állandó fejfájás gyötörte, ezért Orlandóban kivizsgáltatta magát. Az orvosok az első leletek alapján daganatos megbetegedésre gyanakodtak, de aztán kiderült, hogy szerencsére csak egy élősködő által okozott idegrendszeri fertőzésről van szó.
„Nem indulok el Leander nélkül, mert nincs senki, aki pótolhatná őt. Kívánom, hogy mihamarabb épüljön fel, mert még sok tornát szeretnék nyerni vele” – jelentette be a sportág 46 éves nagyaszszonya, aki az idén az Australian Openen és Wimbledonban is megnyerte a vegyes párosok küzdelmét Paes oldalán.
Navratilova sem indul New Yorkban
T E N I S Z
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!