-FORMULA-1-
Szuzukát éppen úgy a Ferrari-zászlók borították, mint az olasz versenyistálló székhelyét, Maranellót, ahol ezrek ünnepelték a kettős diadalt, hiszen Schumacher győzelmét a konstruktőr-világbajnokság megnyerése tette teljessé. Az államelnök, Carlo Azeglio Ciampi maga emelte fel a telefonkagylót, hogy kifejezésre juttassa elragadtatását a Ferrari-csapat minden tagjának kijáró elismerését tolmácsolva.
Berlinben a sport ügyeiért felelős szövetségi belügyminiszter, Otto Schily személyesen vállalkozott arra, hogy méltassa „Németország legjelentősebb diplomatájának” érdemeit.
„Schumacher már egészen fiatalon felismerte, hogy adottságaival, a motorsport iránti szenvedélyével, szorgalommal, kitartással, becsvággyal és győzni akarással minden elérhető” – hangoztatta a politikus és hozzátette: „Sem önmagát, sem ellenfeleit nem kíméli. Ezt azonban a Formula–1 sem teszi, amely igényes sport és kőkemény üzlet.”
Michael Schumacher tizenhárom esztendő óta teszi ki magát a fizikai és szellemi megterhelésnek s az életveszélytől kísért megpróbáltatásnak anélkül, hogy az elhasználódás jelei mutatkoznának rajta. Különleges vezetői érzéke, koncentrációs készsége, bátorsága, a technikai problémák megoldásában lelt öröme alkotják a konkurencia részéről is elismert siker receptjét. E tulajdonságai miatt hasonlítják olyan legendás sportemberekhez, mint Muhammad Ali, Pelé, Michael Jordan vagy Tiger Woods.
E szerepet azonban nem szívesen vállalja: „Még hogy élő legenda lennék? Egyáltalán nem érzem annak magam! Normális, mindennapi ember vagyok, aki legfeljebb valamivel gyorsabban tud autót vezetni, mint mások.” E szerénységre vezethető vissza az az elismerés is, amellyel a Ferrari-csapat főnöke, Jean Todt illeti: „Michael fantasztikus csapatember, és ez a hozzáállás teszi őt igazán értékessé a számunkra!”
A lelkes hobbilabdarúgó tudja, hogy ő ugyan a sztár, de jól működő társak nélkül nem boldogulna. A Ferrari-csapat huszonegy éven keresztül statiszta szerepre kényszerült a Formula–1-ben, és mindössze a dicső múlt emlékeiből élt. Az osztrák Gerhard Berger helyét 1996-ban átvevő – akkor már a Benettonnal kétszeres világbajnok – Michael Schumacher új fejezetet nyitott a Ferrari történetében. Holott az akkor huszonegy éves fiatalembert semmi sem vonzotta Itáliába. „Mit keresnék náluk? Hiszen rendre megelőzöm őket” – tette fel a kérdést. Menedzsere, Willi Weber így emlékszik vissza azokra az időkre: „Négy papírlapon vázoltam fel neki a várható előnyöket és hátrányokat. Michael hosszú töprengés után adta be a derekát. Az első év rémtörténetnek bizonyult. A sajtó piros uborkának nevezte a kocsikat, amelyekből sorozatosan repültek ki az alkatrészek. Majd elsüllyedtem szégyenemben. Michael is csalódott, azonban egyetlen szóval sem panaszkodott.” Az ezredfordulóval viszont fordult a kocka is, Schumacher azóta négy alkalommal lett világbajnok és hevesen utasítja vissza azokat a híreszteléseket, hogy befejezi pályafutását.
„Ha valami örömet szerez, barátokkal dolgozhatok együtt és ráadásul még a siker is mellénk szegődik, akkor hatásosabb motivációra nincs szükség. Így semmi okom sincs arra, hogy visszavonuljak.”
Szerződése 2006-ig köti a Ferrari-csapathoz, évi keresete minimális huszonötmillió euróra rúg. Mint megszállott versenyző osztja azt a véleményt, amelyet a feledhetetlen amerikai filmszínész, Steve McQueen, a híres le-mans-i autóversenyről készült produkció főszereplője vallott: „A versenyek jelentik az életet, a közbe eső idő mindössze várakozás.”
Magánéletét mindeddig sikerrel védte meg a népszerűségéből adódó rumlitól. Feleségével és két gyerekével – a hatesztendős Gina Mariával és a négyéves Mickel – visszahúzódva él Svájcban.
Ma indul haza Kapu Tibor, ez a menetrend
