Az utolsó meccsre maradt a döntés

J É G K O R O N G

Sütõ-Nagy Zsolt
2003. 10. 19. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Pénteken a Kontinentális Kupa 2. fordulójában a székesfehérvári szurkolók még csak annak örülhettek, hogy megszakadt a csapat rossz sorozata – az Interligában három vereséggel nyitott az együttes –, és éppen az első számú hazai riválist, a Dunaújvárost győzte le simán 5-1-re az Alba Volán. Tavaly a 2. fordulóban éppen a Dunaferr lepte meg a fehérvári csapatot, s jutott óriási bravúrral első magyar csapatként a 3. körbe. Igaz, az akkori Dunaferre csak távolról hasonlít a mai, annál is inkább, mert időközben keresztségen is átesett, s már Dunaújvárosi AC néven szerepel. Miután a másik találkozón 6-1-re nyert a kazah Torpedo Kazcink a szlovén Olimpija Ljubjana ellen, sejteni lehetett, hogy a továbbjutás szempontjából a két győztes szombati összecsapása lehet a döntő.

Érthető, ha az új szezon nézőcsúcsa született meg Székesfehérvárott, s a másfél ezer szurkoló nem is csalódott. Mindkét együttes óvatos volt. (Már ezt is megértük, hogy a kazah bajnok tart a magyartól!) Pedig a Torpedo játékosainak többsége nemrég a budapesti divízió I-es világbajnokságon csillogott, s biztosan harcolta ki az A csoportba jutást. Csakhogy most nem voltak itt az orosz extraligások, s a kazahok is tudták, így egészen más. Szép játékot nem is láthatott a közönség, ám amikor felpörögtek a csapatok, akkor parádés hokit élvezhettek. Persze, első a biztonság, s ezért egyik csapat sem akart kinyílni, kockáztatni. A második harmadban azonban Kozlov gólja felpaprikázta a hangulatot, a fehérváriak nem várhattak tovább, s előbb Tőkési egyenlített egy hatalmas bombával, majd Kangyal kiugratása után Fodor emelt a hálóba. Talán még ünnepeltek a hazaiak, amikor Szemenov lövésével kiegyenlített a Torpedo. A gólpárbaj utáni 2-2-t követően ismét az óvatosság lett a legfontosabb, s miután senki nem mert kockáztatni, az eredmény sem változott. Ez pedig azt jelentette, hogy a kazahok kerültek lépéselőnybe, hiszen jobb volt a gólkülönbségük. Vasárnap a Volán a várakozásnak megfelelően 2-0-ra le is győzte a Ljubljanát, a továbbjutásról a Dunaújváros dönthetett a Torpedo elleni lapzárta után befejeződött mérkőzésen.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.